2010. augusztus 9., hétfő

Viszontlátva


Igen, Ő ismer engem.
Ha valaki, az Ő.
Utolsó mondatai járnak a fejemben, amiket búcsúzáskor mélyen a szemembe nézve mondott, miközben szorosan átölelt...

Jó pár napja az egyik tevékeny délután kellős közepén megszólat a telefonom. Aznap századszor.
- Halló, tessék! – szóltam bele roppant száraz és unalmas hanghordozással.
- Szia! Na hogy vagy, te rosszaság? – csilingelt a túl végen egy női hang.
Ő az! Nyílalt szívembe a felismerés ez ezredmásodperc alatt. A hang, amit annyira imádtam évek sokaságán keresztül. A nő, aki életem legszebb időszakát jelentette.
- Szia, Drága! – nyögtem ki végül. – Istenem, de jó újra hallani a hangodat! – szaladt ki belőlem önkéntelenül.
- Igen? És látni is szeretnél? Hmm? – búgta a kagylóba.
- Naná! Azt hiszem ez a kérdés, már akkor okafogyott volt, amikor feltetted. Gondolom, már van terved, hogy mikor, és hogyan? – érdeklődtem.
Mindig is egy nagyon önálló és karakán lány volt. E tulajdonságainál csak kedvessége, vagánysága és szépsége emelte magasabbra azt a képzeletbeli pálmát.
Sejtésem nem volt alaptalan.
- Mondjuk, átmennék hozzád holnap este, ha nem zavarlak, és kapok vacsorát. – hangja ugyanosan pajkos és incselkedő volt, mint sok évvel ezelőtt. – A gyerek a nagyszülőknél, Ákos meg munkavacsorán. Remélem, még mindig tudsz valami gasztronómiai ínyencséget csinálni, és… - és kicsit komolyabban hozzátette - … elég régen beszéltünk már személyesen, nem?
- Akkor ezt megbeszéltük. Várlak holnap este úgy 8 óra tájban. – mondtam ki a végszót.
- Oké, vigyázz magadra! A bort én viszem! Szia, akkor holnap! – és letette a kagylót.

Egész nap nem tudtam figyelni semmire teljesen. Folyamatosan Ő járt az eszemben. Olyan érzés volt vele találkozni, amikor az ember a nagy randevúra készül.
Pedig, nem pár napja volt.
Tizenhárom évvel ezelőtt történt, hogy egy csodálatosan forró júliusi éjszakán, tomboló érzékeimtől hajtva, motorom nyergébe emeltem Őt magammal szemben, és elcsattant az a mámorító csók, ami az elkövetkezendő nyolc évemet meghatározta.
Már jó ideje figyeltem őt. Legnagyobb örömömre, én sem voltam számára közömbös.
Magas, nőies arányos alakja messze kiemelte a többi lány közül. Izgalmasan telt ajkai a világ legszebb mosolyát formálták. Pisze orrocskája hihetetlenül gyönyörű harmóniát alkotott csodálatos nagy, meleg barna szemeivel. Hullámzó, sötét hajzuhataga maga a megtestesült természetes szépség koronájával tette tökéletessé. Az évfolyam legjobb női atlétája volt.
Érdekes, pont abban az időben kezdem el érdeklődni az iskolai tömegsportok irányába... Minden versenyén ott voltam.

Csupán egy hibája volt. Csak egy. Az, hogy engem szeretett.
E gondolatok suhantak át az agyamon, miközben szétrámolt lakosztályom romjait próbáltam rendbe szedni és a lehetőségekhez képest a legjobb szalonállapotba hozni.
Az óra kíméletlenül számolta és mutatta az elmúlt időt, egyre kevesebb időt hagyott az előkészületekre.
Ahogyan a konyhában a zöldségeket vágtam kockára, eszembe jutott, hogy milyen régen beszéltünk személyesen egymással. Három éve ősszel együtt vacsoráztunk, és meg akart hívni az esküvőjére. Félve kérdezte meg, hogy elmennék-e, mert Ő nagyon szívesen meghívna. Nem tudom miért, de eléggé szíven ütött az, hogy férjhez megy. Elhárítottam, mondván elég sok ismerős lesz ott, és mindkettőnknek kellemetlen lehet, ha ostoba kérdéseket tennének fel, ottlétemmel kapcsolatban. Az igazat megvallva, a szívem szakadt volna meg, ha látom. Nekem kellett volna Őt elvennem… Mióta két éve megszületett a kislánya, szinte csak pár mondatra találkoztunk az utcán, vagy játszótéri köztereken véletlenszerűen. Nagyon szép kislány. Mindig elszorul a szívem, ha látom. Az enyém is lehetne…

Pontosan nyolc órakor megszólalt a csengő.
Megérkezett! Pillantás a tükörbe - bár aki rám akkor visszanézett, az inkább egy izgalomtól remegő tinédzser idősebb torzója volt, mintsem saját magam formája – és nyitom az ajtót.
Amit a bejárat nyílása feltárult, ugyanaz a szépség állt előttem, mint akibe tizenévvel ezelőtt beleszerettem, csak annyi különbséggel, hogy most sokkal vonzóbb volt, mint érett nő.
- Jó estét! Időben jöttem? – kérdezte kedvesen.
- Mint mindig. Pontosan. – hirtelen ennyit tudtam válaszolni.
Belépett, és az előszobában, miután kabátját lesegítettem, átölelt.
Az utóbbi időben ez volt az első olyan ölelés, amiben igazán érzetem valamit. Nagyon jól esett. Nagyon.
Aztán picit hátralépve cinkososan rám nézve megszólalt:
- Mintha kicsit híztál volna, nem? És a hajad is milyen hosszú! – mosolyodott el.
- Régen mindig azt mondtad, hogy rám férne pár kiló, és a hajamat kifejezetten szeretted. – válaszoltam.
- Igen, ez így van. Örülök, hogy így nézel ki. Jó az összhatás! – folytatta őszintén.
Igen, mikor Őt elveszítettem, akkor harminc kilót fogytam, és másfél évig minden förtelemben meghemperedtem nagy önsajnálatomban, egészen addig, amíg a Halál meg nem villantotta magát a félhomályból. Akkor nyilvánvalóvá vált, ha így folytatom, hamarabb találkozom az öreg kaszással, mint az gondolnám.
A bort az asztalra tette, és az arcomat a két keze közé fogta.
- Imádtam, és gyűlöltem is egyszerre a szemeidet. Őszinték és minden kiolvasható belőlük. Amit imádtam bennük, az a komolyság mögött meghúzódó, mindig viccre fogható gyermek huncutságának csillogása… - elengedett, és besétált a nappaliba. – Húúú, de éhes vagyok! Mi jót főztél? – kérdezte.
- Mexikói csípős sertést… - és amikor láttam, hogy elkerekedett a szeme, folytattam - … csak hogy éppen csirkéből, mert tudom, hogy így szereted.
- De jó! Tényleg mindenre emlékszel. Mikor eszünk? – mosolyodott el.

Nagyon jó volt Őt újra látni.
Viszonylag hamar elköltöttük a vacsorát, és a nappali szoba két szemközti kanapjára telepedve megpecsételtük a bordeaux-i vörösbor sorsát is. Nagyon élveztük egymás társaságát, hiszen évek óta alig valamit tudtunk egymásról. És persze, kipirulva elevenítettük fel fiatalságunk legviccesebb történeteit, azt a rengeteg kalandot, amit együtt átéltünk.
Folyamatosan beszéltünk, és észre sem vettük, hogy elrohan az az átkozott idő. Szinte alig mondtunk egymásnak valamit, és már lassan hajnal 4 óra volt.
Még életemben ennyire nem esett nehezemre taxit hívni...

Mikor megérkezett a bérautó, nagyon sajnáltam ajtót nyitni és kikísérni Őt.
- Köszönöm! Ez nagyon jól esett. Tudnom kellett, hogy vagy, mi van veled. - nézett mélyen a szemembe őszintén. – Most gyűlölöm a szemeidet. Emlékszel, amikor azt mondtad nekem, hogy én vagyok az igazi? – kérdezte, és megölelte derekam.
- Igen, emlékszem. – válaszoltam nehezen.
- Tudtam, hogy komolyan mondtad, és valóban így is érezted, de nem hittem el. Gyűlöltem a szemeidet ezért, mert benne volt az a szomorúság, ami most is rám csillog. Minden nő látni fogja, hogy Ő-e az igazi szerelem számodra. Elég, ha csak a szemedbe néz. Amikor e mély szomorúság megszűnik lelked tükrén, akkor van melletted az, aki valóban a végzeted...

17 megjegyzés:

  1. Megértettem a szomorúságot a szemében, bevallom összeszorult a torkom:-(

    VálaszTörlés
  2. "A szerelem, mely mindig több a többinél
    az a szerelem, az mindhalálig elkísér!"
    Köszönjük az újabb élményt, és emelem tisztelettel a kalapomat!
    Most már élőben megy oldalamon a figyelés, mert őszintén mondom, többé nem akarok lemaradni semmiről! :-)

    VálaszTörlés
  3. És mi van, ha nem tűnik el szeméből a szomorúság, mert csak egy igazi van? Csak az vigasztal, hogy tudom, nem szorul vigasztalásra.
    Üdvözlettel,
    h. d.

    VálaszTörlés
  4. nem tudom,hogy kell manoverezni itt,de remelem eler Onhoz a hozzaszolasom.Regebb felfedeztem,azota olvasom.Ez a mai....hat sziven utott.Sok minden miatt....a hasonlo helyzet,vagy a pillanatnyi hatas.?Ki tudja?Egyszerre megsirat es erot ad!!!Koszonom,Eniko

    VálaszTörlés
  5. Tudja, jó lenne tudni, hogy ezt a szituációt, vajon hogy élte meg a lány.
    És azt a régit is...
    A lehetőségek esélye számtalan. Még bármi lehet. De most ez nagyon szép volt.
    Talán ha elengedné...ott magában. Akkor egyszer másra is csilloghat majd szomorúság nélkül a szeme.
    Úgy legyen.
    Szeretettel ölelem:
    Lynn D.

    VálaszTörlés
  6. Vannak olyan életszakaszok az ember életében, amikre jó visszagondolni, és csak a szépet tudja felidézni belőlük.
    Soha vissza nem csinálnám az életem, bárhogyan is alakult. Ahogy történt, úgy történt.
    Én már régen elengedtem Őt, de így is fontos alakja életemnek. A barátság ami megmaradt közöttünk egy nagy ajándék, amire vigyázni kell.
    Ritka az, hogy egy nagy szerelem után a felek barátok maradjanak. Sok idő kellett hozzá, hogy tisztázódjanak az érzelmek, és mindent a megfelelő helyre lehessen rakni.
    Nekünk sikerült...

    Nem bánkódok a múlton, nincs miért.
    Elvesztettem egy szerelmet egykoron, de nyertem egy igaz barátot.
    Csak ez számít...

    VálaszTörlés
  7. Kedves Zsedely,tenyleg tud mukodni baratsagkent? En is ezt vallottam eddig,most probalkozom,de valamiert egyelore nem tudom ugy kezelni,ahogyan szeretnem.Mindig feljon bennem,hogy en vagyok a sertett fel,es tovabbra is neki a jo,ha baratja maradok.Tudom,nem hangzik ez jol,de egyelore eleg nehez.Es valahol megis tudom,hogy a baratja maradok,es szinte nem is haragszom ra,csak valamiert megsem olyan,mint eddig volt..Udvozlom,es az irasai oromet okoznak,Koszonom,Niqoe

    VálaszTörlés
  8. Kedves Niqoe!

    Tud működni a dolog barátságként, de hosszú idő kell hozzá. El kellett telnie pár évnek, amíg újra tudtunk beszélgetni egymással, újra tudtunk közeledni egymás felé úgy, hogy más helyzetből néztünk egymásra.
    Csak akkor képes erre valaki, ha valóban nagyon szereti a másikat, de el tudja fogadni, hogy átalakul a kapcsolatuk.
    Az önzést félre kellett tenni, és az önsajnálatot is. A fontos az volt, hogy tudjunk újra szót érteni egymással, és hogy ne veszítsük el egymást. Nincs alá, és fölérendelt viszony. Nincsenek régi sérelmek. Máshogy kell gondolkozni, máshogy kell a jeleket értékelni.
    Ez nehéz dolog, és talán csak keveseknek sikerül.

    Örülök, hogy örömet szereznek soraim Önnek.

    Hódolattal,
    Zsedely

    VálaszTörlés
  9. Kedves Zsedely, koszonom szepen!Ugy vagyok vele,azt hiszem meg van dolgunk egymassal,de ki tudja mikor?Ezert nehez is meg konnyu is.De amugy is egy nagyon komplikalt helyzet volt a mienk.Kivancsi lennek,hogyan latna"fiu szemmel":).De itt nem szivesen teregetnem ki.nem tudom,ha lehet onnek emailt kuldeni.Nem sirankozni fogok,nem a stilusom.Eros ember vagyok,remelem.de a sorok szepek.Es valamiert hiszem is!!!Szep napot es meg egyszer koszonom,Niqoe

    VálaszTörlés
  10. Kedves Niqoe!

    Nem ismerem annyira, hogy véleményt tudnék mondani Önről. Ha úgy érzi, hogy e-mailban szívesen elmondaná a sztoriját, és érdekli a véleményem, akkor írhat a zsedelyart@hotmail.com címemre.
    Gyors válaszra ne számítson, mert pocsék levélíró vagyok! :)

    Hódolattal,
    Zsedely

    VálaszTörlés
  11. Huh, nem is tudom hol kezdjem. Elindította a gondolataimat az iromány,miközben olvastam. Vagy inkább felidéztem közben a saját élményeimet. Biztos nem vagyok egyedül,ha azt írom nekem is volt/van szerencsém ilyen kapcsolathoz (most már barátsághoz),csak a női oldalon. Osztom a véleményedet, valóban sok idő mire az ember félre tudja tenni az egoját,de nagyon is megéri. Idővel ráeszmél az ember, hogy ritka az ilyen kincs az életében és erre vigyázni kell. A szerelem után nehéz egy ilyen barátság megtartása és szerintem ez nem egy alku, ez az elfogadás. Elfogadjuk egymás akaratát.
    Jó érzés töltött el, miközben olvastam.

    VálaszTörlés
  12. Elvarázsolt...

    Csodálatom hagyom...:)

    VálaszTörlés
  13. Huh :)100 és 100 gondolat és érzés kavar most bennem.Még tisztán emlékszem h 5 évvel ezelőtt arra a csókra amit az akkori párommal váltottam.Fél év telt el mire ez így lett.Mivel én nem voltam benne hogy jó lenne ez így,osztálytársak voltunk és az járt egyre a fejemben mi van ha nem működik ez köztünk akkor minden nap utálkozva fogunk elmenni egymás mellet és a barátságnak is vége.Nem akartam ezt.Nem volt mit tenni lelkünk és testünk annyira egy volt és vágytunk a másikra h végül beteljesedett a végzet.Két csodálatos évet töltöttünk együtt.Azóta nem éreztem úgy azt az érzést amikor magához húz,gyomrom megremeg és kellemesen émelyeg.Lábam össze akar csuklani alattam,és ajkaim a csókjai által a mennybe repítenek.Aztán a harmadik és egyben utolsó évben megbocsájthatatlan dolgokat tett de én volt h mégis megbocsájtottam Neki.Se veled se nélküled játékot játszottunk.Érettségi utolsó napján kitört belőlem a vulkán és elmondtam mindent mi a szívemet nyomtam és a végén kimondtam h ennyi volt.Egy évre rá találkoztunk újból.Neki is és nekem is volt már külön életem.Beültünk egy kávéra.Fel sem tűnt h azt a kávét hat órán keresztül ittuk.Persze rengeteg dolgot a helyére tettünk.De amikor rám nézet vagy megfogta a kezem újból repdesni kezdtek a pillangók a gyomromban.Megállapítottuk ha tíz évvel később találkoztunk volna,egészen biztos h együtt öregszünk meg.Fájt is találkozni de ugyanakkor boldog is voltam h láttam újra.Azóta már családos nő lettem,párom imádni való szeretjük egymást.Időnként mégis ott ég az első igaz szerelem,de jó érzésekkel gondolva rá.
    Köszönöm a sorsnak és persze Önnek h ezt újból piciben megéltem.Az a kamaszkori igazi nagy szerelem volt az egyszeri igazi.A mai pedig az örök!! :)

    VálaszTörlés
  14. Kedves Noémi!

    Látom újraélte az érzést. Ez volt a célja soraimnak.
    Megérte írnom...

    Hódolattal,
    Zsedely

    VálaszTörlés
  15. Egy könnycseppel én is újra idéztem itt elveszett éveket.

    VálaszTörlés
  16. Minden elmúlik... csak az emlékezet él...

    VálaszTörlés