2010. november 12., péntek

Az utolsó igaz ember


Ülök mellette, és fogom a kezét.

A redőny résein beszűrődő napfény fáradtan nyalogatja a kifakult zöld csempéket. A síri csendet durván szakítja meg a lélegeztetőgép kompresszorsóhaja és az elektrokardiográf szinuszritmus pittyenése. A nagyméretű acélkeretbe zárt emberi test hatalmas mellkasa természetellenesen emelkedik és süllyed. Engedelmeskedik az életet jelentő gép kényszerének. A műanyag maszk szinte teljesen elfedi az arcát, szemei szorosan csukva. Most nem láthatom azokat a szemeket, amik eddig mindig erőt és választ adtak tanácstalanságomban életem rögös útján. Óriási vállai erőtlenül fekszenek a fehér ágyneműn. Tekintélyt parancsoló karjainak izmai ernyedten hanyatlanak csontjaira, vastag ereiből műanyagtoldás fut szerteszét.

Fölé hajolok, megsimogatom az élet próbáitól barázdált homlokát. Végignézek rajta. Még sohasem láttam Őt ilyen védtelennek. Valami belül nagyon szorítja mellkasom. Nagyon. Vékony könnycsepp hullik alá lassan államról a vászonlepedőre. Érzem, hosszú idő után először félek. Rettegve féltem ezt az embert.

Ő az apám...


A mentőautó szirénájának tébolyult jajveszékelése belém fojtotta a szót. Gondolataim összefüggéstelenül szaladgáltak elmém horizontján. Hiába vagyok magamnál, nem értem hogy történhetett az egész kálvária ami, körülvesz.

Egyik pillanatról a másikra történt.

Még hallottam utolsó szavait a telefonkagylón át, és utána megszakadt a vonal az éteren keresztül. Tudtam, hogy nagy a baj. Szinte megbénított a tudat, hogy olyan dolog történt vele, amibe nincs beleszólásom. Gépiesen cselekedtem, és nem is emlékszem pontosan semmire.

A mentőorvos tanácstalansága elbizonytalanított, de a hitem nem törte meg az orvostudományban, mert erején felül mindent megtett, amit egy ilyen kis száguldó lélekvesztőben meg lehet tenni egy ember életéért. Hálával gondolok rá, amíg élek.

Ha nem érkeznek meg időben, akkor elveszítettem volna Őt.

Isten lemondott róla.

Lemondott arról az emberről, aki becsülettel élt egész életében. Tisztességgel dolgozta végig az életét. Soha nem taposott el másokat, soha nem vette el a másét. Családjának a semmiből mindent megteremtve, gyermekeinek szilárd etikai és erkölcsi morált mutatva. Minden tanításának bizonyítéka a saját élete volt. Nem ismertem, nem ismerek hozzá hasonló embert.

Hosszú utat kell még megtennem addig, hogy felérjek nagyságának akárcsak az árnyékához.

Isten lemondott róla.

Az Ember nem. Felvette a kesztyűt és folytatja harcát a könyörtelen Halál csuklyás démona ellen. Még nem győzhet a Kaszás! Még nincs itt az ideje! Érzem! Tudom!


Sötétedik.

A lemenő nap sugarait felváltja a köztéri lámpa tompa fénye. Szemfárasztón áramlik be az ablakon, szövetséget kötve a helységben eluralkodó neontáblák kísérteties fényforrásaival.

Megigazítom a párnáját.

Most ez a legtöbb, amit tehetek érte. A mesterséges kómában, nem lát, nem hall, de tudom, hogy érzi ott bent, hogy itt vagyok. Mert én mindig itt vagyok, amikor lehetséges.

Bejön a nővér, kezében egy meleg pokróccal. Reá teríti, és közben rám néz. Szótalanul a szemével a falon elhelyezkedő órára pillant, utalva arra, hogy mára véget ért a látogatás. Én szomorú mosollyal nagy levegőt veszek, és felállok az ágy mellé húzott székről. Látom, megenyhül a tekintete, látva nyomoromat, finoman vállamra teszi a kezét, és halkan megszólal:

- Még öt perc, jó? Utána viszont mennie kell, mert én kapok ki.

- Köszönöm... – préselem ki magamból a szavakat, mert valami nagyon szorít odabent a mellkasomban. Ahogy kilép, visszaroskadok a széknek csúfolt hokedlire, és maradok vele egy kicsit még.

Ülök mellette és fogom a kezét...

12 megjegyzés:

  1. Kedves Zsedely! Az összes eddigi irásod közül ez érintett meg a legmélyebben. Én sajnos még a kezét sem foghattam az én apamnak,csak holtan.Mert minden előjel nélkül az utcán esett össze,52 évesen.Egy tiszteséges,egyszerű munkás élet után.Ekkor valami megrendült bennem.És azóta is tart,pedig mar 12 éve.De semminek nem tudok felhőtlenűl örülni,mert ő nem lathatja.Nagyon szép az irás.kicsit megszakad a szivem.De köszönöm.Kitartást és erőt kivánok Neked és édesapádnak.E.

    VálaszTörlés
  2. Rettenetesen sajnálom.
    "Fogom a kezed".
    Enikő

    VálaszTörlés
  3. Nagyon sajnálom, és mielőbbi felépülést kívánok Édesapjának.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Hölgyeim!

    Nagyon köszönöm az együtt érző szavakat, és a szívből jövő, biztató szavakat. Sok erőt adnak.
    Köszönöm!

    Tisztelettel,
    Zsedely

    VálaszTörlés
  5. Sok minden kevereg bennem az írás olvasása kapcsán.Talán a leglényegesebb:milyen nagyszerű embert vagyunk képesek láttatni szeretteink, barátaink felé irányuló érzelmeink megvallásával.
    Sokat segít!

    VálaszTörlés
  6. Ferencem...erőt és kitartást! Építsen a boldog múlt, kettőtök közös és szép emlékei..és persze a jövőbe vetett hit. Mert a hit sosem veszhet el, még Isten sem veheti el az embertől, még ő sem. Én ebben hiszek.

    kézszorítás, baráti ölelés,

    Robin

    VálaszTörlés
  7. Kedves Barátom, én is abban hiszek, amit írtál.
    Köszönöm a soraid.
    A többit személyesen megbeszéljük.

    Legmélyebb baráti öleléssel,
    Ferenc

    VálaszTörlés
  8. Kedves Ferenc,

    megkaptad ami írtam?

    VálaszTörlés
  9. Kedves Zsédely, Isten nem mondott le róla! Isten nem mond le senkiről! :)
    Sokszor gondolkodom a halálról. Talán naponta eszembe jut és talán a sors iróniája, de már napok, hetek, hónapok óta mindig az a gondolat üti fel a fejét az elmémben, hogy mi lesz vele. Igen vele. Édesapámmal. És vele. Édesanyámmal.
    Egyik reggel arra eszméltem, hogy felülök az ágyamban valami hajnali 5kor, érzek valami félelmeteset, ami eddig is tudtam csak nem éreztem és teljesen realizálódott az a kép bennem, h igen, eljön az a pillanat, hogy kilépnek az életemből. Ennél mélyebb fájdalmat nem sokszor éreztem.
    Aztán arra gondoltam, hogy nincs ez így rendjén. Valami nem okés, ha itt mindennek vége. És főleg az nem, hogy egy világ itt lezárul. Szóval, néha így elnézem az embereket! Jönnek-mennek, alkotnak, nevetnek, szeretnek, őszinte, mély áldozatokat hoznak, sokszor lázadnak, aztán nagyokat írnak, nagyokat gondolnak és alkotnak, mint pl. te kedves Zsedely és arra döbbenek rá, hogy egyszerűen ez csodálatos és annyira nyilvánvaló, hogy NINCS VÉGE a halállal! Egyszerűen örökkévaló lények vagyunk, mert ilyen természettel, tulajdonsággal -vagy nem is tudom, hogy hogyan fejezzem ki mivel-rendelkezünk és ez tőlünk független! Ez épp olyan törvényszerű, mint a halál. Nem tudunk ez ellen semmit tenni.
    És, tudod mi a legérdekesebb, amin én így néha elgondolkodom? A történelem folyamában jön egy ember, aki és azt állítja magáról, hogy a kezében van halál fölötti hatalom. Lázárt feltámasztja, majd halála után 3napra ő is feltámad és tanítványaival együtt van. Pedig látták, ők látták, amint megölik, átdöfik egy lándzsával a mellkasát...
    Ez fantasztikus! És Zsedely, apukádnak is örökkévaló lelke van! Isten neki is üdvösséget szán!

    U.I. Írj nekem mailt! Kíváncsi vagyok a fejleményekre!

    Adél :)

    VálaszTörlés
  10. Kedves Ferenc, Isten nem mondott le róla! Isten nem mond le senkiről! Sőt, nem is ő az remény elvevője, hanem épp a forrása:)
    Sokszor gondolkodom a halálról. Talán naponta eszembe jut és talán a sors iróniája, de már napok, hetek, hónapok óta mindig az a gondolat üti fel a fejét az elmémben, hogy mi lesz vele. Igen vele. Édesapámmal. És vele. Édesanyámmal.
    Egyik reggel arra eszméltem, hogy felülök az ágyamban valami hajnali 5kor, érzek valami félelmeteset, ami eddig is tudtam csak nem éreztem és teljesen realizálódott az a kép bennem, h igen, eljön az a pillanat, hogy kilépnek az életemből. Ennél mélyebb fájdalmat nem sokszor éreztem.
    Aztán arra gondoltam, hogy nincs ez így rendjén. Valami nem okés, ha itt mindennek vége. És főleg az nem, hogy egy világ itt lezárul. Szóval, néha így elnézem az embereket! Jönnek-mennek, alkotnak, nevetnek, szeretnek, őszinte, mély áldozatokat hoznak, sokszor lázadnak, aztán nagyokat írnak, nagyokat gondolnak és alkotnak, mint pl. te kedves Zsedely és arra döbbenek rá, hogy egyszerűen ez csodálatos és annyira nyilvánvaló, hogy NINCS VÉGE a halállal! Egyszerűen örökkévaló lények vagyunk, mert ilyen természettel, tulajdonsággal -vagy nem is tudom, hogy hogyan fejezzem ki mivel-rendelkezünk és ez tőlünk független! Ez épp olyan törvényszerű, mint a halál. Nem tudunk ez ellen semmit tenni.
    És, tudod mi a legérdekesebb, amin én így néha elgondolkodom? A történelem folyamában jön egy ember, aki és azt állítja magáról, hogy a kezében van halál fölötti hatalom. Lázárt feltámasztja, majd halála után 3napra ő is feltámad és tanítványaival együtt van. Pedig látták, ők látták, amint megölik, átdöfik egy lándzsával a mellkasát...
    Ez fantasztikus! És Zsedely, apukádnak is örökkévaló lelke van! Isten neki is üdvösséget szán!

    U.I. Írj nekem mailt! Kíváncsi vagyok a fejleményekre!

    Adél :)

    VálaszTörlés
  11. Kedves Ferenc, Isten nem mondott le róla! Isten nem mond le senkiről! Sőt, nem is ő az remény elvevője, hanem épp a forrása:)
    Sokszor gondolkodom a halálról. Talán a sors iróniája, de már hónapok óta mindig az a gondolat üti fel a fejét, hogy mi lesz velük, a szüleimmel. Egyik reggel arra eszméltem, hogy felülök az ágyamban valami hajnali 5kor, érzek valami félelmeteset és teljesen realizálódott az a kép bennem, h igen, eljön az a pillanat, hogy kilépnek az életemből. Ennél mélyebb fájdalmat nem sokszor éreztem. Aztán arra gondoltam, hogy valami nem okés, ha itt mindennek vége. És főleg az nem, hogy egy világ itt lezárul. Szóval, néha így elnézem az embereket! Jönnek-mennek, alkotnak, nevetnek, szeretnek, őszinte, mély áldozatokat hoznak, sokszor lázadnak, aztán nagyokat írnak, nagyokat gondolnak és alkotnak, mint pl. te Zsedely és arra döbbenek rá, hogy egyszerűen ez csodálatos és annyira nyilvánvaló, hogy NINCS VÉGE a halállal! Egyszerűen örökkévaló lények vagyunk, mert ilyen természettel, rendelkezünk és ez tőlünk független! Ez épp olyan törvényszerű, mint a halál. Nem tudunk ez ellen semmit tenni.
    És, tudod mi a legérdekesebb, amin én így néha elgondolkodom? A történelem folyamában jön egy ember, aki és azt állítja magáról, hogy a kezében van halál fölötti hatalom. Lázárt feltámasztja, majd halála után 3napra ő is feltámad és tanítványaival együtt van. Pedig látták, ők látták, amint megölik, átdöfik egy lándzsával a mellkasát...Ez fantasztikus! És Zsedely, apukádnak is örökkévaló lelke van! Isten neki is üdvösséget szán!

    U.I. Írj nekem mailt! Kíváncsi vagyok a fejleményekre!

    Adél :)

    VálaszTörlés
  12. Kedves Adél!

    Válaszoltam e-mailban.

    Hódolattal,
    Zsedely

    VálaszTörlés