2010. december 18., szombat

Karácsonyi mizantrópia


Egy idős nő nekem zuhan.

Megpróbálok a lábamon maradni, közben egy kézzel kapaszkodni, a másikkal megtartani, amíg az egyensúlyát vissza nem szerzi ezen az átkozott mozgólépcsőn. A vágóhídi marha helyzete lehet hasonló, amikor az utolsó útján a rothadó pallón egymásnak terelik társaival, és hajtják kimerült testüket a tagló megváltó, végre bevégző csapásának irányába...


Nagy nehezen természetes állapotába áll vissza a lökdösődés öreg áldozata. Ahogyan biztonságos pozícióba kerül, csak belebámul az arcomba. Egy szemét kimeredten rám akasztó óriási varangy néz rám. Bőre foltosan ráncos, üveges szemei minimális kognitív képességről árulkodnak. Groteszk fogatlan ábrázata inkább Hieronymus Bosch egyik pokolbéli festményén kísérthetne, mintsem e valóságban.

- Egy szimpla köszönöm is megteszi. – szólok hozzá úgy 10 másodperc múlva.

Valamit dünnyög, amit a hőbörgéssel vegyülő motyogás zagyvájaként jut el hallójáratomig.

A jelenet tanúja és élénk figyelője egy az italozástól és a - vélhetően alacsonyabb osztályú vendéglátóhelyen gyakorta megeső – verekedések nyomaitól eltorzult arcú (?) férfi aki, pár lépcsőfokkal alattam áll. Kötekedő célzattal keresi szemsugaram, hogy mikor találkozik az enyémmel. Ideges pillantásaiból hamar kiolvasható leplezetlen szándéka.

Rám meredve megszólal: - Azé szebben is beszéhetné a nénive gyerek! – és kihúzza magát. Úgy egy méter hatvan magas, alultáplált, 50-60 kiló, 50 év körül lehet. Öltözeténél csak fogsora hiányosabb.

Magamban szinte hibátlanul, mielőtt elhagyták a szavak szájnyílását, már előre kitaláltam ékes retorikája szóláncát. Kezd elhagyni a birkatürelmem.

Én is kihúzom magam, fölé tornyosulok, és nagyon halkan, de annál fenyegetőbben kérdezek vissza: - Hozzám beszél... - némi tétovázás után hozzáteszem – Uram?

Hirtelen szerzett (vagy valahol megivott) bátorsága elpárolog, tekintetét elkapja, és sokkal finomabban, mint egy fél perce, kipréseli magából a szavakat: - Ööö, nem így köll beszéni az öregekke…- mondja egyre halkabban.

- Vitázzunk? – kérdezem ugyanabban a tónusban, ahogyan elkezdtem.

- Jóva na, nem érdeke. – zárkózik el a további folytatástól, és elfordul.

- Én is így gondoltam… Uram. – fejezem be rövid dialógusunkat.

Nagylevegőt veszek, és közönyösen körbenézek. A kötekedő véglény mellett srégen, egy a barátnőjénél húsz centivel alacsonyabb gyermekarcú fiatalember áll, aki csodálkozással és kíváncsisággal vegyesen hallgatta az előző párbeszédet. A tömegben úgy kapaszkodik párjának divatos kabátjába, hogy majdnem átlyukasztja ujjaival a műanyag szövetet. Titkon felém sandít, és halvány mosoly fut át az arcán.

- Legalább Zsákos Frodó velem van. – gondolom kajánul. Ahogy ránézek, elkapja a tekintetét. Zötykölődünk tovább.

És a mozgólépcső útja, még oly hosszú…


Ahogy megérkezünk a szerkezet végpontjára, újabb tömeglendület sodor le csaknem lábamról, pedig nem éppen női méretű lépéseim végrehajtója, és úgy érzem, hogy koromnak megfelelően kitűnő fizikai állapotnak örvendek. Félreállok, és megvárom, míg a zombiroham csillapodik, ami egy felkapott elektronika multinacionális cég hatalmas akciós standja felé törtet. Persze az emberek többsége az utolsó napokra hagyja az ajándékvásárlást. Kifújom magam, és elindulok az óriási bevásárlóközpont földszintjén, az egyik oldalon, szememmel mohón keresve egy teázót, ami a béke szigetét jelentené számomra. Tulajdonképpen ezért jöttem be. Elhaladok egy gyorsétterem mellett, ahol a síró gyermek sikításáénál, csak az édesanyja üvöltése hangosabb. Látom, perpatvar robbant ki földre pottyant műanyagburger miatt. Ahogy tovább sétálok, egy cipőbolt mellett haladok el. A halomba rakott cipők dobozára a „szuper árengedmény!” feliratú táblát tette ki nyitáskor az élelmes kereskedő. Ez az egy sor okozhatta, hogy látszólag különböző társadalmi és szociális helyzetű emberek állat módjára erőszakosan taszigálják, vérben forgó szemmel lökdösik egymást, hogy meg tudjon kaparintani egy ilyen alkalmi árut embertársa elől.


Az Antikrisztus elvadult világában a Jézuska karácsonya…


Végre meglátok egy nekem tetsző kis kávéházi sarkot, és afelé veszem az irányt.

Átvágok egy halom nem éppen kultúrnyelven egymásnak ordítozó délvidéki cigánycsapaton, ösvényt hasítok egy tinédzsercsordán keresztül, akik bambán nézelődnek a szélrózsa minden irányába, és közben céltalan haladnak.

Belépek a helységbe. Körbenézek érdeklődőn. Egy nagyon csinos fiatal lány élből helyet mutat az egyik sarokban, jelezvén, hogy ott van szabad asztal. Odamegyek, leveszem a kabátomat, és leülök. Az iménti szépség gyorsan odapenderül mellém, és mosolyogva felveszi rendelésem. Az Ő mosolya eddig az egyetlen, ami ebben az egész karácsonyi forgatagban természetes, és igazán jól esik.

Hamarosan kapom a gőzölgő vizet, és mellé az angol tea filtert.

Ahogyan áztatgatom a piciny tasakot csészében, közben kibámulok a portálüvegen, ami a közlekedő úton a fő csapásirányba néz ebben a hatalmas betonszörnyetegben.

Óriási transzparensek lógnak alá a hihetetlen boltozatról alá. Karácsonyfák, kedves állatkák, a Télapó és hűséges szarvasai, angyalkák, és gyönyörű gyermek arcocskák buzdítják vásárlásra az „éhes” tömeget. A szeretet és a béke ünnepe…


A szomszéd kávézóban a szilikonáru ki lett rakva a placcra. Túlzott nőiességüket ordenárén pózoltató cicababák úgy ülnek a székeikben, mintha mindegyik Pamela Anderson, vagy Carmen Electra groteszk torzói lennének. Összesúgásaik mozzanataiból, és harsány üres kacagásukból messziről látható, hogy éppen kin és min derülnek. A velük átellenben úgy 4-5 méterre ülő fehér pufi dzsekis, feketére szoláriumozott srácok társaságára mindenesetre nagy benyomást tesznek. A fiúk lassan felveszik egyenkabátjukat, és laza járással egyetemben, zsebre dugott kézzel masíroznak fel s alá a guminőkhöz hasonlatos hölgyek előtt, látszólag pont azok asztala mellett lévő kirakatot böngészve. Persze egyből látszik, hogy az egész csak álca, mivel a bolt neve: Libri könyvesbolt. Igen, a természetben is van pont ilyen viselkedés. A madaraknál. Egyből a páva és a fácán jutott eszembe, de ez azért mégsem ugyanaz. A madarak szépek és megokolt a létük...


Egyszer csak egy részeg hajléktalan esik neki a kirakatüvegnek. A plázahölgyek ezen is módfelett nevetnek ezen, és a nekik pózoló srácok is, talán azért, hogy e váratlan esemény kapcsán talán szóba elegyedhetnek a „nehézbombázókkal”. Szerencsére az üveg erős, és nem történik nagyobb baleset. Egy áruházi biztonsági őr szitokszavaival egyemben rángatja a szerencsétlen nyomorultat az egyik kijárat irányába. Ugyanez a biztonsági őr úgy 10 perccel korábban éppen másfelé nézett, és pont nem vette a rádióadást, amikor nem messze tőle két kopasz, a végletekig kidolgozott, nagy testi erejű gorilla ordítva verte félholtra aktuális áldozatát valamely kicsiny nézeteltérés megoldásaként...


Furcsa őszi avarégetéshez hasonlatos szag csapja meg az orrom. Ösztönösen egy irányba nézek, mert valószínű, hogy abból az irányból érkezett gyomrom felfordítója. Három vékony, szánalmas testfelépítésű egyetemista egy marihuánás cigarettát járat körbe szájról szájra. Páviánvihogásuk szófoszlányai közül azért kivehető, hogy amit csinálnak, mekkora „sirály”...


Az utolsó kortyot, már nem kívánom.

Fizetek és megyek a parkoló irányába. El innen, bárhová.

Egyszerűen azért nem szabadulhatok, mert erős tájszólással, és hangos kiáltozással egy csapat túlsúlyos, hatalmasra hízott jókedvű férfi, nő, gyerek olyan sorfalat alkot előttem, hogy valóban minden fizikai erőmre szükség van, hogy átverekedjem magam őtahóságukon. Már csak a kijáratnál és parkolóház között támad rám pár koldus, olyan szörnyű külsővel, erőszakossággal, hogy csak a megformált szótagok után gondolhatnám, hogy valaha az emberi faj sorait erősítették. Felszólításomra elkotródnak, de lassan méregetve, mint a hiénák, közben válogatott szitokszavakat szórva rám, és felmenőimre...


Végre beülök gépállatom testébe.

Mielőtt indításra bírnám hű szerkezetem, leperegnek előttem az átélt események, és képek formájában látom viszont őket leperegni. Egy hirtelen gondoltat hasít az agyamba.

Dante pokla nem a föld alatt van…

4 megjegyzés:

  1. Újból egy nagyon ütős és igaz írás. :)
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen az elismerést! :)
    Örülök, hogy tetszett!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Zsédely! Békés, szeretetteljes Karácsonyt kívánok

    VálaszTörlés
  4. Kedves Lili!

    Önnek is ugyanilyen szép karácsonyt kívánok!

    Hódolattal,
    Zsedely

    VálaszTörlés