2010. december 11., szombat

Mielőtt végleg elfelejteném


Mielőtt végleg elfelejteném, emlékszem most arra, hogy mennyire elesett voltál, amikor karjaimba vonszoltad magad, miközben megtörtnek látszó lényed könyörgése meghatott addig, amíg üldözőiddel könyörtelen szálltam szembe egykor ádázul nap, mint nap...

Mielőtt végleg elfelejteném, emlékszem most arra, hogy mennyire erőtlen voltál, amikor túlélésed egyetlen záloga bensőmbe való kapaszkodásod volt, amiből én önzetlen tápláltam lényedet, egykor gazdagon nap, mint nap...

Mielőtt végleg elfelejteném, emlékszem most arra, hogy mennyire szép voltál, amikor szemed gyönyörű csillagát az enyémbe akasztva öleltél éjjeleken át, mert egyetlen menedéked az én szenvedélyem forrása volt, amiből kortyoltál egykor ájulásig nap, mint nap...

Mielőtt végleg elfelejteném, emlékszem most arra, hogy mennyire kicsinyes voltál, amikor fukarkodtál hőn áhított szereteteddel, és milyen zsugorian porcióztad ki a szerelemadagomat, amire egykor annyira ácsingóztam nap, mint nap...

Mielőtt végleg elfelejteném, emlékszem most arra, hogy mennyire képmutató voltál, amikor a legnemesebb erények álcája mögül ócsároltad csodálkozó énemet, miközben titkon a gyarlóság minden parancsának engedelmeskedtél egykor szolgai módon nap, mint nap...

Mielőtt végleg elfelejteném, emlékszem most arra, hogy mennyire kegyetlen voltál, amikor kihűlt szívembe kedvességed parazsával loptál lángot, éltetted addig, amíg szükséged volt létére, majd lassan kínozva facsartad egykor ronccsá nap, mint nap...

Mielőtt végleg elfelejteném, emlékszem most arra, hogy mennyire csalárd voltál, amikor tested kéjoltárán az áldozathozatalt főpapnőként tőlem akartad hevesen, miközben már egy új keresztnek hódolva kacérkodtál az idegen isten megváltójával egykor hűtlenül nap, mint nap...

Mielőtt végleg elfelejteném, emlékszem most arra, hogy mennyire hálátlan voltál, amikor ellenemmel szövetkezve jó hírem oktalan beszennyezted, s tetemét koncként dobtad eléjük, és ők ezt kihasználva aljas hazugságokkal támadtak hátba egykor kíméletlen nap, mint nap...

Mielőtt végleg elfelejteném, emlékszem most arra, hogy mennyire megbékélt voltál, amikor utolsó mosolyod az arcodra fagyva tompán ragyogott felém hat láb mélyről, amíg az angyali ábrázatot el nem takarta az ásómról lehulló, kora őszi hidegtől darabosra fagyott föld…

Igen, mielőtt végleg elfelejtenélek, én így emlékszem Rád...

6 megjegyzés:

  1. Ferenc, Ferenc, ez alkotás! :) S bár hangod keserű emlékezést hordoz és reménytelensége-, helyenként olyan közömbösséget sugall a világ, a jövő iránt én mégis csak azt mondom, hogy hallgasd- és nézd ezt végig!

    http://www.youtube.com/watch?v=zsNIyayNp_s&feature=player_embedded#

    Adél :)

    VálaszTörlés
  2. Én is emlékszem... nagyjából ugyanezekre...

    Ez nagyon jó!!!

    Erzsébet

    VálaszTörlés
  3. Adél!

    Köszönöm a sorokat, és a sokatmondó klipet! :)
    Én is küldök neked egyet válaszul:
    http://www.youtube.com/watch?v=xD5No_JRrZw

    Hódolattal,
    Zsedely



    Kedves Erzsébet!

    Örülök, hogy tetszett!

    Tisztelettel,
    Zsedely

    VálaszTörlés
  4. A zene legalább olyan fájdalmasan felkavaró, mint az emlékezése.

    VálaszTörlés
  5. "nap, mint nap"...:)

    még mindig remek stílussal írsz, olyan atavisztikus képekben tudsz, szeretsz beszélni, ami ennek a kornak már nem sajátja..

    Vissza a lovagkorba, barátom! Ott lenne a helyünk, nem gondolod?

    barátod,

    Robin

    VálaszTörlés
  6. Kedves Lili!

    Jó a megfigyelés. A zene az írással tökéletes szimbiózisban van.
    Sajnálom, hogy fájdalmasan felkavarta soraim halmaza.
    Higgye el, nem volt szándékos.

    Hódolattal,
    Zsedely


    Kedves Barátom!

    Örülök, hogy tetszik az időnkénti régimódi, néhol már majdhogynem ósdi írásmód.
    Valóban igazad van. Jobb lenne pár száz évvel ezelőtt róni a sorokat. Szerinted milyen hamar fogna perbe az inkvizíció minket?

    Barátod,
    Ferenc

    VálaszTörlés