2012. január 8., vasárnap

Kasszandraálom


…Végre érzed a nyugodt, semmihez sem fogható ernyedést: félig alszol már. Nem kell sok, és a tested megpihen, szellemed ismeretlen dimenziókba hív...


Ah, mi ez a tompa fájdalom?! Nem, nem akarom… hiszen még nagyon fáradt vagyok...

Kinyitod a szemed. Félhomály honol a lakókonténeredben. Szerencsére korábban ébredtél, mint ahogyan az iPhone riasztója. Még nem ordít kedves dallamot a füledbe, és nem húzza fel a reluxát az egyetlen ablakodról.

Megmozdulsz. Minden mozdulat ólomnehéz. Recsegnek az izületek, ropognak az izmok. Felülsz. Ahogyan függőlegesbe kerülsz, a jól ismert gyenge fejfájás, ami a halántékodba hasít. Már régen megszoktad. A városi szmog lehet az elsőszámú oka. Azt mondják, ez természetes velejárója a fejlődésnek. A tüdőd súlyosnak érzed miatta, igazán a véredben keringő nehézfémtartalom, ami időnként aggaszt. Állítólag már van olyan kényelemes maszk, ami akár a felét is megszűri az itteni levegőnek, és mintha már reklámban is láttad volna...

Lecsúszol az ágyról. Nyújtózol egy utolsót. Ó, hogy mennyire jajong mindenem! Nagy levegő. Megnyomod az ágyazó gombját, és a fekhelyed egy pillanat alatt eltűnik a falban. Lépsz párat, és bekapcsolod a tükröt. Huh, micsoda nyúzott arc! Nehéz lesz ebből vállalható ábrázatot csinálnom pár perc alatt... Oké, előtte egy kávé!

A konyharészbe mész, és megnyomod az automata kávégombját. Cukor nélkül. Még reggel van... A gép engedelmesen csorgatja ki magából a forró nedűt. Hmm, jó illata van! Finom vaníliaaromájú... Valahol azt olvastam, egykor ezt régen egy növényből készítették. Pörkölték, meg minden... Érdekes lehetett. Elképzelni is nehéz, mennyi terület kellene ahhoz, hogy ma 80 milliárd embernek természetes alapú kávét lehessen adni...

A fotelhoz csoszogsz, és beleülsz óvatosan. Nézed a fali órát. Várod az ébresztés idejét. Napfényben szeretnél kávézni...

Szemed a szemközti fotelra téved. Ó, ott az erotikakártyám! Hát, igen... Hónap vége van már, és kevés kredit, így csak a virtuális szex maradt... Igaz, már nagyon olcsón bérelhetnék egy szexrabszolgát a sarki boltból, de még nem vitt rá a lélek. Amilyet csak szeretnék... Nem éppen legális, de szinte mindenkinek van már. És cserélhető is, így nem lehet megunni. A testnepperek feketén bármit beszereznek, csak legyen rá kredit... A központi híradás nap, mint nap kürtöli, hogy a Világkormánynak mindenki számít, de ilyen túlnépesedésnél mit ér egy ember élete? Mindannyian rabszolgák vagyunk...

Pár perc és 7 óra. Hirtelen felcsendül az ismerős dallam, és lassan felhúzódik a reluxa. Kényelmesen hátradőlsz, és kortyolsz a barna löttyből. Várod, hogy a nap sugarai finoman végigpásztázzák megfáradt lényedet. Ó de jól esik! Soha sem fogok rájönni, hogy ez miért olyan jó… Volt olyan idő is, amikor UV szűrős plexi nélkül is ki lehetett állni a fénybe... Az nagyon jó lehetett... Azért rendes a városvezetéstől, hogy hetente egy alkalommal szétoszlatják az állandó gázfelhőket, és néha természetes fényt is láthatunk...

Olyan negyedórát napfürdőzöl, majd lassan elsötétül az ég. A szürkésfekete felhők visszaveszik égi uralkodó szerepüket. Újra sötét minden...


Felállsz, és újra a tükörhöz lépsz. No, kezdjük a vakolást! Arcodra kened a bőrszínű krémet. Csodák csodája, pár perc alatt kifeszítik a bőrt. Még pár mozdulat, és hamvas tinédzsernek nézel ki a máztól. Ez igen! Igaz, fokozottan öregszik a bőr tőle, de az van a tubusára írva, hogy természetes alapanyagokból készült...

Bekapcsolod a hologramtévét. Amíg felöltözöl, hallgatod a híreket. Egy kellemes női hang közli, hogy műanyag védőbúra alá került az utolsó tölgyfa a Városi Parkban. A múltnak állított emléket a Városi Hivatal, amikor megkímélte és odaszállíttatta. Oktatási és esztétikai célokat fog szolgálni... Felveszed a zuhanyköpenyt. Speciális rezgései az összes kosszal, baktériummal, és egyáltalán mindennel végeznek, ami rád ragadt az előző zuhanyzás óta, Kicsit kellemetlen, de ma már kevesen engedhetik meg maguknak a tiszta vizet ilyen célokra... Ünnepélyes keretek között beültették az utolsó ellenőrizetlen ember bőre alá az azonosító csipet. Az ausztrál rezervátumban élő őslakos ugyan nem nagyon értette, hogy erre mi szükség, de szakértők elmagyarázták neki, hogy így sokkal könnyebb lesz azonosítania magát, és a segélyét is egyszerűbben költheti el a tábor szupermarketjében... Finoman bekened magad a bőrödnek megfelelő pH értékű védőkrémmel. A zuhanyköpeny használatára heves viszketéssel reagál tested felülete, így minél előbb túl akarsz lenni a krémezésen. Kis idő múlva valóban meg is nyugszik a bőröd. Picit mérgező, bár a gyártó kísérletekkel igyekszik igazolni az ellenkezőjét, de legalább hamar hat. Valamit valamiért. Csodákra képes a pakúrakivonat... Gazdasági elemzések rávilágítottak arra a tényre, hogy a Központi Gyártó és Elosztó Zrt. sokkal többet tud termelni és jobb minőségben konkurencia nélkül, így a Világkormánynak sikerült megszüntetnie a Világgazdaságra sokáig káros hatással lévő versenytársakat. Emlékeztetőül: a jogi úton kezdeményezett békés megállapodást lehetetlenné tette a versenytársak merev ellenállása, és egy általuk kezdeményezett szabotázsakciót követően a Világkormánynak csak egyetlen lehetősége maradt: katonai akció keretében felszámolni az immár terroristává lett cégeket. Az akció közben sajnos az ellenséges cégek vezetői életüket vesztették... Gombnyomásra kipattan egy fogassor, rajta jó pár hasonló ruhaköltemény. Válogatni kezdesz. Minimális a különbség, de akkor sem mindegy, hogy mit szeretnék ma viselni. Ez az! Ez jó lesz! Hasonló a legújabb kínai divathoz. Belebújsz a polisztirolruhába. Néha viszket, de elég kényelmes... A bevándorlási problémákat úgy enyhíti a Világkormány, hogy új jogszabályban kötelezte az európai területén élő állampolgárait, hogy osszák meg otthonuk felét a hatóság által kiválasztott ázsiai családokkal. A hatóság szakemberei felkeresnek mindenkit, és hivatalosan fogják beszabályozni az egy főre jutó négyzetméter mennyiséget. A rendelet ma éjféltől lép érvénybe... Betolod a fogast a helyére, és bekapcsolod a nagy fali tükröt. Na, készen vagyok! Irány a munka...

Mielőtt a bejárati zsilipet kinyitod, megnyomod a „tisztítás” feliratú gombot. 2 perced van, hogy elhagyd a konténert. A pneumatika szisszenve felrántja az ajtót, és kilépsz a folyosóra...


Bonyolult alagútrendszereken és liftek tucatjain jutsz el a Központi Pályaudvarra. Beülsz a jól ismert sorba, és várod, hogy megteljen az üléssor. Amint az utolsót is elfoglalta valaki, akkor egy géphang figyelmeztet, hogy kapcsolja be mindenki az övét, és arra is, hogy a környezetben lévők álljanak a biztonsági sávon túlra. Pár másodperc múlva egy óriási gépkar az egész üléssort egy hordozóra emeli ami, a betáplált útirány szerint közlekedik. Beindulnak a motorok, kicsit melegítik őket... Milyen furcsa! Már szinte minden elektromos, de a szállítójárműveink még mindig benzinmotorosak, Több, mint száz éve hajtogatják, hogy egyre drágább lesz az üzemanyag, mert erősen fogy a készlet, de még mindig ezt tüzelik. A Központi Járműhivatal 30 éve teszteli a villanymotoros szállítórendszereket, de még mindig nem elég biztonságosak szerintük... Negyedóra alatt eljutsz a munkahelyedre. Amint a mozgólépcsőn az épület felé haladsz, elcsodálkozol annak hihetetlen méretein. Óriási! A csúcsa szinte belevész a szürkeségbe... Hamar beérsz. Kilépsz a liftből, és egy óriási terembe lépsz, ahol a munkaállomásod van. Mozgójárdák futnak mindenfelé, és te is rálépsz az egyikre. Mivel csak a munkaállomásodnál tudsz kiszállni, csupán integetsz egy-két kollégának. A mozgójárda meggátolja a beszélgetés lehetőségét, és így jelentősen növeli a munkateljesítményt.

Beülsz a munkaállomásodba. Egy szék és a fejedre méretezett virtuális monitor... Hát, igen! Nem egy felemelő hely, de dolgozhatnék lent a bányában is. Azt mondják szörnyű hely az odalent. Örülni kell annak, ami van, ekkora munkanélküliség mellett. Így sem sok a fizetés, de ha nem lenne, elképzelni sem tudom, miből fizetném a konténerem, az adókat és egyáltalán azt a sok dolgot amit kötelező fizetni. Persze, nem mondom ki, amit gondolok, mert a hiperérzékeny mikrofonok elárulnának. Így is nehéz néha kimagyaráznom magam, amikor a munkamonitorom elárulja testem rezdüléseit a Központi Szervnek...


A 12 óra rendesen kimerít. Minden idegszáladdal a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanod. Egy koordinátor nem hibázhat... Alig várod már, hogy felharsanjon a felszabadító szignál, és levehesd a fejedről a sisakot. Fáradtan állsz rá a járdára, és szeretnéd minél előbb elhagyni ezt a helyet. Ó, heti hat nap! Eléggé elfásul az ember itt. Csak azért fogom fel ezt az egészet, mert most voltam boldogságterápián, és még érdekel a körülöttem lévő valóság... A Cég ellenőrzi időnként a koordinátorait. Szabályos időközönként átvizsgálják őket. Kiszűrik azokat, akik fizikai teljesítőképességük határára értek. Pár nap, néhány pirula, és egy pártfogó. Hamar munkába állítják a testet modern gyógyászati eljárásokkal. A pártfogó pedig gondoskodik arról, hogy az egyén pontosan szedje a tablettákat. Mivel az emberi kapcsolatok elég korlátozottak sokan barátot látnak a párfogóban. Pár keresztkérdés után beszélnek az életükről, érzéseikről, politikai és vallási nézeteikről, a világnézetükről... A pártfogó megértőn meghallgatja őket, és szorgalmasan jelent háromdimenziós anyagokkal. Van, akinél a gyógyulás hirtelen őrületbe csap át, és veszélyessé válik, Azokat elviszik. Van, aki baleset áldozata lesz. Van, aki véletlenül elveszti a kreditjeit, pedig a bankszámla nem tévedhet. Mindenétől megfosztják. Nyomorultul fagy halára a felhőkarcolók hideg aljában. Sajnos, sok embert veszt el a Cég...


Fáradtan igyekszel a konténeredbe. Már majdnem hazaérsz, amikor egy kis mellékjáratban zenekártyák reklámjára leszel figyelmes. Nem is a reklám a szembeötlő, hanem a dallam, ami feléd árad, az, ami hajszolt elméd érdeklődését felkelti. Belépsz a járatba. Gyengén megvilágított hely. Amolyan külvárosba kalauzoló. Mindennap erre vezet az utad sok-sok éve, de még sohasem tértél ki erre. Szerencsére nem kell sokáig téblábolnod a kihalt sikátorszerűségben. Hamar meglátod a hang forrását: egy elhagyatott kis konténer. Hibás a zsilip, és egy kevés fény és erős füstszag árad ki. Belesel.

- Ne leskelődj, inkább gyere be! – szól egy rekedtes hang valahonnan a fény irányából.

Megilletődsz. Még sohasem leskelődtél, és pont az elsőnél fognak fülön. Hát, legyen! Felegyenesedsz, és az ajtónyitó gombra tenyerelsz. Az most már teljesen kinyílik. Belépsz.

- Mi járatban Barátom? – kérdezi a hang.

Alig látsz valamit, olyan erős füst van itt. Nem szmog, hanem valami más. Erős, de nem kellemetlen szag. Amint szemed megszokja a félhomályt, körülnézel. Rengeteg zenei kártya, és ezer egyéb ismeretlen dolog hever a polcokon, asztalokon szerteszét. A hang tulajdonosát még mindig nem látni.

- Ó, én csak a zenét hallottam meg! – szólsz zavartan. – De már megyek is!

- Maradj csak és nézz körül! – lép ki egy alak a szomszéd helységből. – Biztosan találsz magadnak valami kedvedre valót.

Nagy ég! Még ilyen alakot nem láttam! Szemügyre veszed a fickót. Magas, van vagy két méter. Vastag hosszú kabátot visel. Hosszú haja a szemébe lóg. Szájában eszméletlenül füstöl valami...

- Mi ez a valami, ami ilyen füstöt csinál? – kérdezed.

- Szivar! – válaszolja. – Jó kubai szivar.

- Szivar? – ámulsz el. – Már vagy 50 éve nem gyártanak ilyet, és ha valakinek van is eltéve, az, nagyon gazdag lehet. Egyébként dohányozni a közrendű polgároknak tilos! És egészségtelen is...

- Megvannak a kapcsolataim. – szól az óriás. –És nem vagyok gazdag ember. A szivar csábított ide?

- Nem, hanem a dallam, ami a fülembe kúszott – vallod be. – Régen nem hallgattam már zenét...

- Akkor nézz körbe, és válogass! – tárja szét a karját. – Itt minden nagyon régi, és eladó.

Ahogy a szemébe nézel, megnyugszol. Mélységesen meleg barna szemei azt súgják, hogy itt biztonságban vagy. Nincs mikrofon, nincsenek kamerák. Csak te meg ő, és a sok kacat. Nem figyel senki....

Sok dolgot megnézel, a többségéről fogalmad sincs hogy mi. Micsoda ócskaságtanya! Átnézed a zenekártyákat. A legtöbb szerzőt, együttest nem ismered.

- Azt szeretném, ami az előbb szólt. – szólalsz meg. –Az nagyon jó volt.

- Tessék itt van! – húzza ki a lejátszóból. – Ez a Summer Breeze... A tied!

Feléd nyújtja a kártyát. Tétovázva elveszed.

- Mennyibe kerül? – kérdezed. – Mi az ára?

- Semmi, a tiéd. – válaszol. – Ajándék.

- Ajándék? – hitetlenkedsz.

- Igen, csupán azt ígérd meg, hogy felelősséggel hallgatod. – néz rád komolyan.

- Felelősséggel? – nézel furcsán. – Nem akarlak megbántani, de amint láthatod, már nem vagyok gyerek. A Cégnél dolgozom, mint koordinátor. Elég felelősségteljes a munkám. Mi az, hogy felelősséggel…

- Várj! Hallgass ide! – vág a mondandódba. – Nem néztelek gyereknek. Személytelen, érzések nélküli világban élünk. Egy olyan korban, amiben hiába vagyunk tömegben, mégis egyedül érezzük magunkat. Nincs szerelem, nincs barátság. Csak gépies tudatosság, automatizmus. Még a gyerekek is központi engedély alapján születnek a bolygó ezen felén...

Csupán azt szerettem volna mondani az előbb, hogy ha ezt a zenét hallgatod, akkor felszabadítja az érzéseid.

- És akkor mi van? – kérdezed. – Mi bajom lehetne egy kis álmodozástól?

- Csupán annyi, hogy kontroll nélkül elhatalmasodik az emberen. – válaszol. – És az nagyon veszélyes. Olyan világot szeretnél megélni, ami most nem lehetséges...

- Nyugalom! – kiáltasz fellengzősen. – Kontrollálni tudom én magam! A cyberdrogokat is csak érintettem tinédzserkoromban. Tudom, mit lehet és mit nem. Méghogy a zenétől kellene tartanom! Mi van ráírva a tokjára? Hallgassa mértékkel?

- Csak nyugalom! – szól az óriás. – Maradjunk annyiban, hogy meghallgatod, és visszajössz valamikor elmondani, hogy milyen volt. Kíváncsi vagyok... Oké?

- Oké, rendben van! – adsz kezet. – Ígérem, visszajövök, és elmesélem, mit éreztem, amikor végighallgattam ezt az albumot.

- Akkor a viszontlátásra! – emel meg egy palackot az asztalról. – Egészségedre!

- Neked is minden jót! – viszonzod, miközben kilépsz a konténerből.

Zsebedbe csúsztatod a kártyát, és gyorsan elhagyod ezt a koszos mellékjáratot.


Micsoda fárasztó hét volt! Szerencsére itt az utolsó nap, amin nem kell bemenni a Céghez. Ma úgy döntesz kirúgsz a hámból, és lesz egy kellemes életközeli élményed. Minden adott: rendeltél egy masszőrt, egy mobil jacuzzit. Pár hónapra leterheli a szabad kreditjeidet, de most nem érdekel. Most kipróbálom a dallamok erejét!

A masszőr megérkezik időben, és nagyon jól végzi a munkáját. Kiengedsz. Ó, földöntúli érzés! Amikor befejezi kicsit engedi, hogy regenerálódj, de rövid idő után levetkőzik, és behív a pezsgő vízbe. Huh, végre! Már régen éreztem magam ilyen jól! Lekászálódsz az ágyról, és ledobod magadról a törölközőt. Becsúszol a vízbe. Hátra dőlsz és finoman valódi karok kezdik kényeztetni a tested. Igen, most kell az i-re a pont! Induljon a zene!

Amint a dallam elkezd szállni, megragad, és messzire repíti gondolataidat...


Nyár van. Olyan nyár, ahol kellemesen süt a nap, és mindent átható jázmin illat van... Egy régi házban járok. Itt van az otthonom, Lépkedek hazafelé... A fények, az érzés… Milyen furcsa minden...

Munkából jövök, de nem úgy, ahogyan általában... Mindjárt otthon vagyok... Jó az illat, és az érzés nagyon jó... Vacsorával várnak... Mert várnak rám...

Ahogyan képek végig rohannak az agyadon, eufórikus érzés kerít hatalmába!

Ez az, ami hiányzott! Otthon vagyok, fontos vagyok valakinek... Nem vagyok többé egyedül... Nem...


- Mi a gond? – térít vissza egy hang a valóságba. – Csak nem rontottam el valamit?

A masszőr lány szólt hozzád ijedten.

- Nincs semmi gond. – válaszolsz megtörten. – Csak menj el, kérlek!

Nem kérdez semmit, kiszáll a pezsgőfürdőből, és pár perc múlva már a zsilipen kívül van.

Sokáig bámulsz magad elé. Megrázó látomás volt... Olyan, mintha az időben és térben utaztál volna egy olyan helyre, amiért bármit megadnál, hogy ott lehess. Igaza volt a hatalmas fickónak! Erre nem voltam felkészülve! Olyan dolgokat csillantott meg a dallam elmémben, amit ebben a világban már nem élhetek át...

Mintha elpattanna valami, úgy tör ki belőled a zokogás. A kád szélére borulva sírsz, ki tudja meddig. Siratod az életed, és azt is, amit soha nem élhetsz át...


... Huh, ez furcsa volt! Ennyire nyomasztót régen nem álmodtál. Olyan, mintha a távoli jövőben jártál volna, és minden olyan elrendelt és gépies lett volna. Hú, de jó, hogy felébredtem!

Sajgó fejjel felkelsz, és körbenézel. A nap már felkelt, és kellemesen cirógatja az arcod. Ó, milyen jó érzés! Gyerünk a kávéért!

Kimész a konyhába, és felteszel egy kávét. Biztos, ami biztos, beleszagolsz a kávédobozba. A darált kávé illata! Felséges!

Amint a gőzölgő nedűt a csészédbe töltöd, már sietsz ki az erkélyre. Csodálatos a reggeli napfényben kávézni! Eszedbe jut lidérces álmod. Jó lenne vigyázni erre a bolygóra... Még sok évet szeretnék így megélni…

8 megjegyzés:

  1. Remélem mindez utópia marad Ferenc, amit álmodott a figurája...
    L.D.

    VálaszTörlés
  2. Van ami így lesz, van ami nem. Rossz úton haladunk. És nemcsak a Globális Elit, ami irányít bennünket, hanem az egyszerű emberek nagy része is. Több tudatosság kellene, jobban vigyázni a bolygónkra. Zsédely, olvasta David Icke - tól az...És az igazság felszabadít című könyvet? Ha nem olvassa el. Az Ezvankiadótól vettem meg. Csak szédelegtem napokig utána. Jól elmagyarázza, mi folyik a világban, hogy kerültünk ebbe a helyzetbe és mire számíthatunk.

    Az írás pedig éppen olyan jó, mint a többi. Tetszett:)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a hozzászólásokat! :)

    Van tudomásom arról, hogy mi folyik a világban most. És valamennyire ismerem az emberi természetet is. Sok információm azokról akik a hatalom letéteményesei a mai világban, és egyre többet akarnak élveteg módon...
    Remélem, hogy utópia marad mindaz amit leírtam. De attól félek - ismerve az emberiség történelmét -, hogy a soraim meg fognak elevenedni. A kérdés csupán annyi: mikor?

    VálaszTörlés
  4. Igen, a legjobb mindig az emberi természetből kiindulni. Hogy a történelem mit mond, hááát...jó kérdés, mennyire lehet figyelembe venni. Hamisítják, ahogy a Bibliát is. Maradjon utópia amit leírt, abból nem lehet baj:) Viszont. Sokkal jobb, ha optimisták vagyunk (maradunk), nem kellene minden rosszat bevonzanunk. Tudjuk, a gondolatnak teremtő ereje van.

    VálaszTörlés
  5. Sajnos ez így van Zsédely. Ami évtizedekkel ezelőtt még utópisztikus gondolatnak tűnt, az mára a tapintható valóság. Egyre gyorsabb léptekkel haladunk afelé a jövő felé, ami nagyon nem tetszik. Az írás jó, még ha nagyon lehangoló is, kell hozzá a kellő optimizmus, mint az élethez is:)

    VálaszTörlés
  6. Sajnos, az életben több lehangoló dolog van, mint felemelő, mégis az utóbbiért érdemes megpróbálnunk jobbá tenni a világot. Amint láthatjuk az emberiség történelme sem a pozitív irányú diadalmenet.
    Szerencsére vagyunk páran, akik látjuk az idők tanulságát, és megpróbáljuk felhívni a figyelmet az ellélektelenedésre, még ha időnként hálátlan feladat.
    Én is nagyon remélem, hogy a bennünk rejlő maradék optimizmus elég lesz a lassan előttünk is kirajzolódó jövőkép átalakítására...

    VálaszTörlés
  7. Nineteen eighty-four... A jövővel kapcsolatos valóságos rémálmok, víziók a legborzalmasabb emberi szituációkhoz hasonlítanak a tudat szintjén. Hogy miért? Mert tudjuk magunkról, hogy mennyire elveszettek vagyunk... Növekvő figyelemmel olvastam műved, Barátom. Megfogott és itt tartott. Írásodhoz gratulálok.

    És tudom, hogy Te meg Én, a mifajta lelkek nem félik a jövőt, és nem szenvedik. Gyógyítják.

    Robin

    VálaszTörlés
  8. Igen, ez a világ elsodor minket...
    Nem sok érték van ami fenntartja azt, ami minket jelképez. A lélektelenség tombol, mi már csak sírkövek vagyunk.
    Köszönöm, hogy olvastál, sokat jelet nekem.

    Barátod,
    Ferenc

    VálaszTörlés