2010. május 12., szerda

Konkvisztádorok


Micsoda hitvány alakok!
Nem is olyan rég érkeztek ide, de sajnos, már mindenütt ott vannak. Még soha nem láttam ilyen fajt. Pedig én már megéltem egyet, s mást. Itt ebben a csehóban megfordult már annyiféle létforma, de ezek még nekem is magasra helyezték a lécet, amikor a könyörtelenségről van szó. Kegyetlen figurák, sokszor még egymást is kínozzák oktalanul. Kiszámíthatatlan gyilkosok, akár kedvtelésből is ölnek, ha úgy érzik jónak, nem csak utasításra. Akaratom ellenére is ki kell szolgálnom őket, bármennyire sem fűlik hozzá a fogam...

Pár éve – amikor még csak megjelentek az előőrseik -, alázatosan kértek engedélyt , hogy leszállási lehetőséget kaphassanak, és felvehessék a kapcsolatot az ellenőrző szervekkel. Akkor még békeszerető népségnek látszottak, tetteikben csupa-csupa kedvesség, és készség arra, hogy megismerjük egymást. Először csak pár alkalommal láttuk őket, aztán egyszer a semmiből hirtelen csak megérkeztek az óriási szállítmányozási járműveik, és a környéken élők kezdték beszélték egymás között, hogy ezek az Ők telepeseik.
A klíma úgy látszik tetszett nekik, mert hamar berendezkedtek új otthonaikba, és most láttuk igazán őket valójában olyannak, amilyenek. Mind külsőleg, mind belsőleg...
Furcsák voltak. Sárgásvöröses rugalmas anyaggal borítottak, de adott esetben elég nagy eltérés van az egyedeik között. Némelyik sötétbarnás, mások egyenesen rózsaszínszerűek. Soha nem láttam még hozzájuk hasonlókat. Valamit mindig viselnek magukon, ami az egyszerű könnyű öltözettől a páncélig terjed. Különböző méretűek, de amiben megegyeznek az a szemük csillogása. A bizalom jeleként széles grimaszt vágnak, de a szemük félelmes, egészen mást sugall. Sajnos hamarosan megtudtuk, hogy mit...

Egyre többen érkeztek idővel, és a földalatti ércnek mondott kövek iránt tanúsítottak komoly érdeklődést. A Vezetés az első időkben nem engedte az élőhelyek megzavarását, de ahogy telt múlt az idő képviselőik lassan beszivárogtak a Nagy Tanácsba, így azok (és erőszakos természetük) közbenjárása révén elkezdték kitermelni azokat a természeti nyersanyagokat, amikre úgy látszik égető szükségük volt.
Egyszer véletlenül láttam, hogyan is dolgoznak lent a tárnákban.
Vannak óriási termelőgépeik (jórészt tőlünk sajátították ki), de a munka oroszlánrészét, másokkal végeztetik. Zömében más fajok, de vannak példányok az Ő egyedeikből is. Siralmas állapotok között tartják őket. Elfásult szerencsétlen alakok szegények. Mit vétettek, hogy ezeket a lényeket kell szolgálniuk? Nagyon megsajnáltam őket, de többet nem tehettem értük...
Kérdeztem is kerületünk vezetőitől, hogy miért is engedik ezt? Ez a fajta kizsákmányolás eddig ismeretlen volt számunkra. Ők sem értették, és megígérték, hogy utánajárnak ennek a dolognak. Elvégre mi vagyunk itthon...

Egyik reggel hatalmas hangzavarra ébredtem.
Mindenfelé hatalmas fényes gépszörnyek robogtak a házaink között. Egyik másik megállt, és belsejéből kiugráltak hívatlan vendégeink. Furcsa páncélszerű öltözetben voltak, és vastag acélrudak tündököltek karjukban. A járművekből hangosan üvöltött egy hangszóró, hogy a házainkat ne hagyjuk el, és vegyük ezt komolyan, különben a következményeket nem vállalják...
Ez mindennek a teteje volt!
Arrgghhh! Ezt a szégyent! Kioktatnak, utasítgatnak minket a saját földünkön, ahol csak azért lehetnek, mert jóhiszeműségből és kíváncsiságból adtunk leszállási engedélyt?!
Csillapíthatatlan haragomban a legközelebbi megszálló felé vetettem magam. Már majdnem elértem, amikor hatalmas villám csapott felém, és elviselhetetlen fájdalom hasított a testembe. Az egyik megszálló használta fegyverét, és én a földre rogytam sérülésem következményeképpen. Összeroskadtam, és elterültem lakhelyem tövében. Elvesztettem az eszméletem...

Nem tudom, mennyi idő telt el ájulásom óta, de amikor észhez tértem, első gondolatom a családom volt. Lányaim és a feleségem! Ők kint voltak a földeken, amikor ez a felfordulás elkezdődött!
Kiemeltem arcom a porból, és megnéztem sebem. Nagy vörös lyuk éktelenkedett deréktájban, széleinél erősen vérzem. Nem éppen karcolás, de azt hiszem, tudok mozogni, és túlélem. Letéptem ruhám egy darabját, és tessék-lássék módra bekötöttem magam. Elindultam a földek irányába...
Amerre mentem halottak borították az utcákat. Volt, akiket hozzátartozóik sirattak holttestük felett volt, aki magányosan bámult örökre az ég felé. Nem voltak olyan szerencsések, mint én... Ó Istenem, szerencsétlen sorsú testvéreim!
Ahogyan a Városközpont irányába vonszoltam magam, a Főtéren megláttam tanácsaink vezetőinek legyilkolt, megkínzott maradványait. Egy halomba hajigált megtört testek...
Úrrá lett rajtam a pánik!
Megpróbáltam célom irányába a lehető leggyorsabban haladni, nem törődve a felfoghatatlan látvánnyal, ami körbevett, és civilizációnk bukását sugározta. Ahogy elhagytam az épületeket, megdöbbentő látvány fogadott. Ahol eddig buja termőövezet hivalkodott dús szépségével, most ott irdatlan lángtenger éktelenkedett! Ez lehetetlen!
Hirtelen barátom, Arch zuhan nekem, testén erős égésnyomoktól sebesülten! Átkarolom, lehajolok hozzá, de alig értem, amit nyöszörög...
Nem! Nem akarom megérteni szavait! Nem akarom hallani a szavait! Az nem lehet!
A fájdalomtól összetörten mellézuhanok, és egyszerre válunk meg ébrenlét terhétől...

Pár nap múlva magamhoz tértem, bár ezt szerettem volna a legkevésbé. Úgy éreztem, nekem is a többiekkel kellet volna halnom, mert nincs többé keresni valóm ebben a világban. Civilizációnkat kettétörték, népemet legyilkolták aljas módon. Nem örültem az ébredésnek...
Egy hevenyészett, sebtében kialakított kórházban voltam, ahol kedves nővérkék serénykedtek a sebesültek körül. Az én angyalkám, aki a gondomat viselte, akaratom ellenére feltámasztott, így nem volt okom többé bent maradni. Hálával gondolok rá, ameddig élek.
Nem tudtam volna hazamenni, de nem is tehettem, mert gyilkosaink hatalmas gépek segítségével lerombolták a negyedet, ahol laktam, így egy másik helyre internáltak. A munkámba hamar visszatértem, talán segít elterelni sötét gondolataimat, csökkenti állandó halálvágyam.
Múltak a hetek, hónapok, és az élet újra megindult, de semmi sem lesz olyan, mint régen.
Itt a kocsmában is csendesen suttogunk, rabszolgák lettünk a saját földünkön. A közeli tárnákból is járnak ide vegyesen különböző leigázott népek. Megengedik nekik, hogy kijöjjenek egy kis búfelejtésre, hiszen hova is szökhetnének?

Bejárnak Ők is hozzánk, de csak azért, hogy itt is kínozzanak minket. Megállnak a pultnál, és megalázzák, aki rájuk néz. Rosszabb esetben bántalmazzák, sok esetben ájulásig verik a szerencsétlent. Élvezik, ha valaki kiszolgáltatott, és durván visszaélnek a helyzetükkel...
Miféle helyről jöhettek Ezek? Milyen lehet az élet ott, ahol az ilyen lények születnek? Milyen lehet a bolygó, amelyik otthont ad ilyen parazita gyilkosoknak?
Egyszer, amikor az asztalaikat törölgettem, véletlenül hallottam, amikor erről beszéltek. Arról a helyről karattyoltak, ahol valamikor megszülettek. Az is egy olyan bolygórendszer, mint a miénk. Csupán egy napja van. Ahol Ők is egyszer gyerekek voltak, és az otthonuk volt...

Valami Földnek hívják a bolygót, azt hiszem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése