Azzá változz, amivé akarsz!

Unalmas a világ.

Még unalmasabb lesz, ha a fantáziát korlátok közé szorítjuk, és divatos, „trendi” szegmensek alapján ítéljük meg, mi is az érdekes.

A fantázia, nem a fogyasztói társadalom melléktermékévé avazsált „valami”, mint az emberek többsége (sajnos). Mindenki mást és mást láthat benne, egy olyan dimenzió, ami csak miattad él. Benned.

Azzá változol, amivé akarsz, és világod olyan, mint amilyennek megálmodtad. Minden olyan tökéletes, ahogy akarod. Csak a tiéd.

Különleges hely a fantázia földje.

Nem szeretem, az olyan kritikust, ki nem alkot, csak bírál. Ráadásul tőmondatokban, minden komolyabb véleménynyilvánítás nélkül. Úgy érzi, érti de, megmagyarázni nem tudja értékítéletét.

Félreértés, ne essék, ne azon neves szakemberekre gondoljunk, kik különböző fórumokon publikálják ítéletüket, mindannyiunk okulására. Azokra gondoljunk, kik valamilyen oknál fogva jogot formálnak egyszerű, summás véleményük demonstrálására.

Igen, vannak képek, versek, novellák és egyéb alkotások széles repertoárban, no persze, nem „igazi” művészek remekei, hanem „átlagos” emberek művei.

Megítélni a „műveiket”, a többségnek egyszerű, megérteni, már nem az. Vannak köztük figyelemreméltóak, és vannak - műértő szempontból – kevésbé számottevőek.

Nem a művészettörténet tudományos oldalával kellene közelítenünk egy-egy ilyen kis alkotás felé, hanem az alkotó belső világának megismerésének készségével.

Van-e csodálatosabb az emberi kapcsolatok különleges rendszerében, mint amikor egy ember, a fantáziájának féltve őrzött misztikus barlangjába enged egy másikat?

Mindent mutatva, félelmetes dimenziókba kalauzolva, vágyai földjén repülve, ahol jó házigazda módjára, az izgalmas megismerés kelyhét szolgálja fel szerencsés személyünknek.

A megtisztelés olyan foka, ahol az emberi lény valódi énjét látjuk, és egy pillanat alatt megértünk mindent vele kapcsolatban. Amennyiben mégsem értjük egészen, akkor is érezzük erejét, hatása alól kivonni nem tudjuk magunkat. Éreznünk kell.

Az ember alkotásainak zöme, e piciny eldugott, ám de léte minden pillanatát átható, világ manifesztálódása, a többiek felé. Látni engedi halhatatlan oldalunkat, és valódi gondolataink értelmének velejét.

Nem érezzük?

Nem értjük?

Nem baj.

Akkor viszont ne kritizáljunk, ostoba módon, láthatatlan dühtől, irigységtől, saját gyengeségünktől vezérelve!

Annál inkább ne tegyük, ha az általunk pusztulásra ítélt világ töredékét sem vagyunk képes megalkotni!

Értékeljük benne az értékelhetőt, és ha számunkra nem is jelent semmit, akkor is tartsuk tiszteletben, ne bántsuk, ne háborítsuk birtokosát!

Mindenki belső kis fantáziavilága Ő saját maga, és ha megsemmisíteni akarjuk, akkor az ember lényegét próbáljuk elpusztítani. Porhüvelyként gépesen élő élőhalottak nagytömegben vannak e világon. Ne gyarapítsuk számukat ez érző, gondolkodó ember elveszejtésével!

Adjuk meg a gondolat, és az érzelem szabadságát!

U.i.: Fenti sorok azoknak szónak, kik még képesek az alkotásra. Kik úgy érzik, gondolataikat, érzéseiket életre tudják kelteni, át tudják adni, megpróbálják bemutatni másoknak valamilyen kis műben, alkotásban, materiális formában.

Aki nem érti, annak nem is kell átgondolni, lépjen tovább rajtuk. Csak sorok…

Kinek nem inge…