2011. június 2., csütörtök

A tűz ami éget


Nem bírom tovább, úgy érzem, elhamvadok…

Folyamatos vágy gyötör. Minden reggel vele kelek, és vele alszom el. Úgy érzem, lélekben velem van.

Már csak meg kell találnom. Olyan mintha ismerném, talán láttam is valahol, és reménytelen kutatok utána amerre csak járok. Orpheusz, Parisz, Villon és Cyrano szerelmének öröksége lángol izzó bensőmben…


Keresem Őt.

A kivételest. Azt, aki nem csak gyönyörű szépségével, izgalmas lényével, hanem tökéletes szellemének éles acélpengéjével szúrja magát bőröm alá, és könyörtelenül hatol bordáim között édes fájdalommal nyugtalan szívemig.

Csodálatos nő. A legcsodálatosabb…

Minden tulajdonságunkban annyira hasonlítunk, teljesen olyan, mint én. Gyarlóságom az Ő erénye. Megzabolázza féktelen szilajságom, szelídíti lázadásom ebben az emberi létben. Amikor velem van, akkor megbékélek a világgal, minden gond messze száll. Vele gyengéd vagyok, és megértő. Vágyom arra, hogy megossza velem lelke minden gyöngyszemét a legjelentéktelenebb apróságtól a legbensőbb titkokig. Belefelejtkezem gyönyörű szemeinek babonájába, érintésének bűvköre megtöri a harcost bennem. Egyetlen pillantásával lefegyverez. Megtérek hozzá a hétköznapok háborújából, és csupán puszta jelenléte a megfáradt veteránt fiatal elitkatonává avanzsálja. Ő a béke szigete ebben a földi pokolban...

A csók, amit az ajkamra lehel, a legédesebb nektár kábító érzete, ily csodát földi halandó valószínűleg még soha nem ízlelhetett. Ölelése maga az eufória, a kéj, amiben szinte a téboly sötét szárnya legyinti maradék ép elmém. Nem csak a testünk, hanem a lelkünk is összeforr...

Ugyanúgy számíthat rám, mint ahogyan én számítok rá. Megvédem Őt minden rossztól, kellemetlenségtől személyének leghűségesebb zsoldosa, fanatikus testőre vagyok. Olyan egység ez, ami szétszakíthatatlan szövetségesekké láncol bennünket össze. Örökre…

Tudom, hogy megtalálom. Hogy mikor, azt nem tudom, de hiszem, Ő is keres engem, így egyszer beteljesedik ez a különleges szerelem. És akkor boldogan megnyugszom, elértem azt, amire mindig is vágytam…


Viszont amíg nem érezhetem valódi közelségét, addig életem minden pillanatában hajt az elemi forróság, a soha el nem hamvadó parázs szívem katlanában.

A belülről emésztő láng hajszol, hogy bolyongva keressem lába nyomát…

A szerelem vágya…

A tűz, ami éget…

4 megjegyzés:

  1. Csodaszép vallomás a "valahol létező"-nek. :)
    Keressen csak Ferenc, egyszer összetalálkoznak.
    Ölelem:
    L.D.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Hölgyem!

    Ez egy régebbi írásom felújítása, de az érzésvilág mit sem kopott azóta!

    Már nem keresek egy jó ideje, mert összetalálkoztam Vele! :)

    Újfent hódolattal,
    Zsedely

    VálaszTörlés
  3. Nahh, így kell vágyni egy nő után, ez a beszéd! :) Te is ezt a nőt keresed? (kerested) Akkor már ketten vagyunk a gondolatra, nem baj, majd megosztozunk rajta. Öööö, nem a lányon, a gondolaton :)))

    Jó írás, szerettem,

    barátod,

    Robin

    VálaszTörlés
  4. Kedves Barátom! :)

    Köszönöm lelkesítő soraid, tudtam, hogy nem vagyok egyedül ilyen belső tűzzel a világon! :)
    Mindig tudtam, hogy "lelkitársak" ebben az univerzumban, és nagyon örülök, hogy hatással vannak Rád a gondolataim! :)
    Tehát, ahogy te is írod: " Akkor már ketten vagyunk a gondolatra, nem baj, majd megosztozunk rajta."
    Ami külön jól esett: "Jó írás, szerettem," :)

    Köszönöm soraid,

    Barátod,

    Zsedely

    VálaszTörlés