2012. október 31., szerda

Halloween II. - A látogató



Kopogtattak az ajtón...

Jack nehezen mozdult meg. Az erős szesz megtette hatását. Megpróbálta felemelni fejét az asztalról, de csak többszöri próbálkozásra sikerült.
- Ki a faszom lehet az? – gondolkodott félhangosan. – Csak nem az a ringyó jött vissza?
Az utolsó képkockák megelevenedtek a fejében. Ordított, és talán meg is ütötte, de erre nem emlékszik tisztán. Az meg sírva elrohant. Pedig, csak egy görbe estét akart az új titkárnőjétől...
Újabb neszekre figyelt fel. Kénytelen volt felegyenesedni. Ahogy függőleges helyzetbe került erős nyilallás hasított a fejébe. Igen, a névrokon tudatta jelenlétét... Jack Daniels... Fújt egyet, és már tisztábban hallotta a világot maga körül.
- Kopogtak volna? – tűnődött. – Ki a fene jönne hozzám még ezen az estén?
Újra hallotta a zajt az előszoba irányából. Átkozódva megpróbált felállni. Az asztalra támaszkodva sikerült a manőver, és imbolyogva kissé, de elindult a bejárat felé.
Újra kopogtak, de már erősebben.
- Megyek már! – ordította keresetlenül. – Azt azért ajánlom, hogy fontos legyen! Ne hiába zavarj, mert már előre sajnállak azért, amit kapni fogsz, ha nem lényeges a dolog...
Kiért az előszobába. A falhoz dőlt, mielőtt kinyitotta volna az ajtót. Hátrasimította félhosszú haját, ami egyfolytában a szemébe akart lógni. Vett egy nagy levegőt, és kitárta a nehéz faalkotmányt.
Egy óriási alak állt az ajtóban.

Amikor meglátta a hórihorgas figurát a küszöb előtt, fanyarul elkezdett nevetgélni.
- Te ki a faszom vagy? – kérdezte nem túl kedvesen. – Kicsit öregnek látszol ahhoz, hogy cukorkát kunyeráljál tőlem Halloween éjszakáján.
Valóban, az óriási alak lehetett úgy hét láb magas, és az öltözéke is valami kísértetfilmbe illő kosztüm lehetett. Régi szabású, kopott kocsiskabátot viselt, ósdi cilinderrel kiegészítve. A fejfedő alatt egy szürke, csontos arc nézett kifejezéstelenül a semmibe. Mélyen ülő világosszürke szeme félelmetesen világított ki az ábrázatából. Ahogy lenézett Jackre, abban meghűlt a vér.
- Önért jöttem. – szólat meg.
A hangja mély volt, és félelmetesen vészjósló.
- Értem? – hüledezett a másik, de egy pillanattal később elvigyorodott. – Ó, igen, ez érdekesen hangzik. Miért is? Na jó, belemegyek a játékba! Fáradj csak be, és kiderítjük, mit is keresel itt...?
Kitárta teljesen az ajtót. Az óriás nehéz léptekkel elindult a tágas nappali irányába.
- Ki a picsa ez az alak? – gondolta magában Jack, amint előre ment, hogy útbaigazítsa a jövevényt. – Kíváncsi vagyok, ki ez...?
Miközben hellyel kínálta a félelmetes figurát, hátranyúlt, és megelégedetten konstatálta, hogy nehéz 45-ös Coltja a nadrágján pihent szolgálatkészen. – Ha bármi gáz lenne... – simított végig a fegyver markolatán.
- Nos? – kérdezte higgadtan a cilinderest. – Mit is akarsz pontosan?
- Önért jöttem Jack Hamilton Daniels. – válaszolt hidegen a kérdezett. – Az ön ideje lejárt.

- Tessék? – ijedt meg Jack. – Ez valami rossz vicc?
- Nem, ez az igazság. – szólalt meg a lehető legkomolyabban az óriás. – Itt az idő.
Jack hirtelen nem értette a dolgot. Mi az, hogy az ideje lejárt? Mit zagyvál össze itt ez a barom? 45 éves, elég tettre kész férfi volt. Mi az, hogy lejárt az ideje? Elkezdett remegni a lába, mégis megpróbált magabiztosságot erőltetni magára.
- Lejárt az időm? – kérdezte kétkedéssel a hangjában. – Az nem lehet. Nézz csak rám! Nem vagyok éppen mai gyerek, de még most is bárkit elverek, ha szemtelen. A golfpályán nincs ellenfelem, fekve 120 kilóval nyomok. Még nem vagyok aggastyán!
- Ez nem ettől függ. – szólt a másik röviden.
Jack hirtelen hátratolta a székét, és felemelte a hangját.
- De igen, ettől függ! – mondta hangosan. – Mi az, hogy lejárt az időm?! Kéthavonta járok a legjobb orvosokhoz kivizsgálásokra! Minden leletem jó, és az egészségem nagyon is jól szuperál!
- Nem ettől függ. – szólt újra a cilinderes.
Jacket elhagyta a higgadtsága. Dolgozott benne a szesz és az adrenalin. Hirtelen felugrott az asztaltól, és magából kikelve ordítani kezdett.
- Mégis, ki a kurva anyád vagy te, hogy bepofátlankodsz hozzám ünnepnap, és megfenyegetsz?! – és előkapta revolverét. – Én meg azt mondom, hogy a te időd járt le, te szemétláda!
Remegő kézzel felhúzta a fegyvert, és a jövevény homlokára emelte.
- Na mi van, bazd meg?! – üvöltötte. – Kilyukasztalak, mint egy tetves kóbor kutyát! Na ugye, erre nincs nálad semmilyen okos válasz, igaz?!
Az óriás csak ült nyugodtan. Ábrázatán nyoma sem volt a félelemnek. Szemrebbenés nélkül állta a rettegő ember tekintetét. Hideg, mély hangján megszólalt.
- Nincs értelme. – mondta nyugodtan. – Tegye el...
- Még parancsolgatsz is?! – kiáltotta Jack. – Nálam a stukker, és ő parancsolgat! Kinek képzeled magad, te fasz?!
- Higgye el, nincs értelme. – szólalt meg újra a cilinderes és kissé előrehajolt. – Tegye el, és menjünk...
- Én nem megyek veled sehová! – ordította a másik. – Te viszont a túlvilágra utazol most!
Meghúzta a ravaszt. Fülsüketítő dörrenéssel adta jelét a Colt, hogy kiválóan működik. Jack eszelősen figyelte, hogy az óriási alak puffan-e a földön, de lövés hangján kívül nem hallott semmit. A lőpor füstön keresztül is jól látható volt, hogy a jövevény ugyanúgy ül a helyén, mint előtte. A férfi erre felordított, és meghúzta újra az elsütőbillentyűt. Újra és újra. A dörrenések egymás után visszhangzottak a teremméretű szobában. Jack vadul tüzelt addig, amíg töltény volt a forgódobban. A hatodik robaj után már csak a szerkezet fémes csattogását lehetett hallani...

Önkívületi állapotban hátrált a falig, ahol az antik tálalószekrény megállította. Csengett a füle, és kissé homályosan látott. Ahogy tisztult a levegő, jobban látta az asztalt. Látogatója még mindig a helyén ült! Halálra rémült.
- Ez nem lehet... – kerekedett el Jack szeme. – Egy medve is megdöglött volna... Mi ez?
Zihálva kapkodni kezdte a levegőt, kiesett a kezéből a fegyver. Megtámaszkodott a szekrényben, és percekig tartott, amíg annyira összeszedte magát, hogy meg tudjon szólalni.
- Ki vagy te? – kérdezte elfúló hangon. – Ki a fene vagy te?
- Szedje össze magát. – szólalt meg az óriás. – Mennünk kell.
Jack az asztalhoz tántorgott, és leült. Vett pár nagy levegőt, és összeszedte minden bátorságát, hogy a kísérteties alak szemébe tudjon nézni.
- Figyelj ide! – kezdte kapkodva. – Nem tudom, ki vagy, de van egy ajánlatom.
- Tudom, mit akar mondani. – szólt az óriás. – Ne húzza az időt, nincs semmi értelme.
- Várj! – kérte szinte sírva. – Én gazdag ember vagyok.
- Tudom. – szólt a másik. – Mindent tudok magáról.
- Várj már egy kicsit! - kérte. – Hadd, mondjam végig! Mondj egy összeget... Mondj annyit, amennyit nem szégyellsz! Megadom!
- Látom, nem érti. – mondta hidegen a cilinderes. – Ez csak ezen a világon van így.
- Akkor mit tegyek, hogy még maradhassak? – kérdezte Jack könyörögve. – Mit adjak, hogy még ne legyen vége?
- Semmit. – ábrándította ki a jövevény. – Ez nem alku kérdése.
- De én jó ember vagyok! – fakadt ki könnyek között. – Hidd el, sokan szeretnek!
- Nem hinném. – válaszolt a másik.
- Kérdezz csak meg másokat! – siránkozott. – Nyugodtan kérdezd meg azokat, akik ismernek!
A kísérteties figura egy pillanatra becsukta a szemét. Jack azt érezte, mintha nem lenne egyedül a saját fejében. Egy hang távolról azt suttogta: emlékezz! És hirtelen minden akarata ellenére, elindult egy film az emlékeinek filmszínházában...
Egy nagy ház hatalmas szobáiban gyerekek szaladgálnak.... Már gyerekkorában sem szerette, hogy második... Egy előre kitervelt, bosszúból elkövetett gáncsolás... a lépcsőn zuhanó gyermek sikítása... Csak az életét tudták megmenteni, a mozgását nem... Nem volt bűntudata... Testvérét a mai napig ugratja a kerekesszékével…
Elhalmozták mindennel, mégis semmi nem volt elég jó neki... Mindig az kellett, ami a másé... Lucy nem őt választotta a gimiben... Lucas tetszett neki jobban... Ő ezt nem hagyta annyiban... Nem hagyhatta annyiban... Egy látszólag baráti korcsolyázás hárman... A jeget már előtte valaki megrepesztette a nádas mellett... a lány túlélte, de évekig a pszichiátrián maradt...
Dr. Wormwood nem díjazta azt, aki nem tanult... De a Harvardon mégsem bukhatott meg... A történelem amúgy is baromság... Megvárta, amíg átszalad a mellékutcán a boltból kijövet... Mire nem jó egy új autó...Vicces volt, ahogy felrepül, leesik... És többé nem mozdul... Senki sem látta a balesetet...
- Az már régen volt! – kiáltotta. – Igazából egyiket sem úgy akartam! Nem tehetek róla, hogy így sikerült!
A moziszékéből azonban nem tudott kiszállni. Láthatatlan erő nyomta vissza az ülésbe...
Az apja képe... Mennyire bízott benne... Ráhagyta a cégét... De nem csak őrá... Annak a kurvának adta a felét... Nem is volt az igazi anyja... Kileste egy szerelmi találkán... Hirtelen csaptak fel a lángok... Az ajtó valahogy nem nyílott... A motelszoba teljesen leégett... A bent lévők nem élték túl...
- Elég volt! – ordította. – Elég!
Számtalan arc rémlett még fel... Sok megalázott alkalmazott, akik nála dolgoztak... Sok megalázott férfi, és kihasznált nő... Hazugságok, csalások, átverések, erőszak csupán a pénzért… Nem volt senki, aki szerette volna önzetlenül... Csak saját magáért...
- Oké, hagyd abba! – üvöltötte magán kívül. – Könyörgöm, hagyd abba!
Az óriás egyszer csak kinyitotta a szemét, és a gyötrelmes emlékfolyamnak is vége szakadt. Jack kiizzadva borult az asztalra...

Nehezen emelte fel a fejét. Verejtéktől iszamós arcát kezébe temette.
- Istenem! – nyöszörögte. – Micsoda förtelmes és szánalmas egy élet volt az enyém...
Átnézett az asztal túloldalára, remélve, hogy ott üres széket fog látni. De a látogatója még mindig ott ült. Közönyösen a szemébe nézett. Jack majdnem belehalt a tekintetébe.
- Megváltozom, jó? – szólalt meg hirtelen. – Mindent jóváteszek.
- Már nem lehetséges. – mondta az óriás. – Volt rá elég ideje...
- Mi lesz velem most? – kérdezte megtörten. – Mi az ítélet?
- Nem ítélek, csak végrehajtok. – válaszolt a másik. – Itt Önnek ennyi volt.
Jack nagyot sóhajtott. Érezte: már nincs választása. Lejárt a rászabott idő. Rosszul használta ki mindazt, amit az élet adott neki. Bármit is történne, nem tudja megváltoztatni a múltat. Ez a tény most jobban fájt neki, mint az, hogy az életének vége.
- Oké, értem. – szólalt meg megtörten. – Ihatok még egyet az indulás előtt?
A cilinderes figura nem válaszolt, így két poharat vett maga elé. Lassú mozdulatokkal tekerte le a Tenessee viszkisüveg kupakját, és színültig töltötte a poharakat.
- Te nem iszol? – kérdezte az óriástól. – Egyedül nem iszom.
Az nem szólt egy szót sem, csupán közönyösen bámulta.
- Jó, megiszom a tiédet is. – mondta, miután kérdésére választ nem kapott. – Akkor: proszit!
Lehajtotta az erős szeszt. Élvezte, ahogyan a bensőjében szétárad a viszki kábító bizsergése. Kiélvezte a pillanatot, és a másik pohárral is lehajtotta. A jóleső kábulat kissé hatalmába kerítette. Torzan elvigyorodott, és kihúzta magát.
- Ideje indulnunk. – szólalt meg az óriás, és Jack felé nyújtotta a kezét.
A férfi egy pillanatig habozott. A másik hatalmas kézfejét bámulta. Széles tenyér, hosszú csontsovány ujjak, pergamenszerű, szürke bőr. Nehezen tudta elképzelni, hogy megfogja ezt a kezet. Félelmet, undort, és valami végtelen szomorúságot érzett. Az óriás szemébe nézett, az alig láthatóan bólintott. Bár minden érzékszerve tiltakozott ellene, lassan felemelte ő is a kezét. Nagyon félt, de ugyanakkor félelmébe némi megnyugvás is vegyült. Ahogy átnyúlt az asztalon, könnyek gurultak le az arcán. Amikor megmarkolta a kinyújtott kezet, minden elhomályosodott körülötte...


Jack nehezen mozdult meg. Az erős szesz megtette hatását. Megpróbálta felemelni fejét az asztalról, de csak többszöri próbálkozásra sikerült. Valami zaj keltette fel mély álmából. Rosszul érezte magát, és fuldokolni kezdett. Zihálva emelte fel a fejét az asztallapról.
- Ez durva volt, bassza meg! – hörögte nyálcsorgatva. – Mi történt velem?
A feje nyilallt, de most nem törődött vele. Körbenézett, megtapogatta magát, és felkiáltott.
- Csak álmodtam! Csak álmodtam az egészet!
Hátranyúlt, és a pisztolyát kereste. A revolver pontosan ott volt, ahol annak lennie kellett: a tokjában a nadrágjába beakasztva. Hirtelen előrántotta, és kifordította a dobját. Minden lőszer benne volt!
- Nem igaz az egész! – örvendezett.
Örömében töltött magának egy kis viszkit a fejfájásra.
– Beütött a pia, és beparáztam egy látomástól?! – tűnődött. – Mindegy, ez nagyon durva volt... Azért az új titkárnő maradhatott volna! Elrohant a kis ribanc! Magának kereste a pofont! Mégis mire másra gondolhatott volna, amikor elhívtam vacsorázni? Nem baj, ezért holnap úgyis, kirúgom...
Lehúzta az italt, és közben valami zajra lett figyelmes.

Kopogtattak az ajtón...

4 megjegyzés:

  1. "Sorsod elől élve nem menekülhetsz!" :-)))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszett.... Örülök, hogy úja olvashattam az írását.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én örülök, hogy olvasott, és elnyerte tetszését a fenti kis írás.
      Köszönöm a bejegyzését!
      Jó volt hosszú idő után a hozzászólását felfedezni a megjegyzések között.

      Törlés