2010. május 25., kedd

A kitaszított


A félhomályban ül megint.
Csak néz maga elé, és tudja, erősödnie kell. Minden idegszálával koncentrál arra, hogy fokról-fokra újraépítse saját magát, ha lehetséges sokkal szilárdabbra, mint amilyen volt. Igen, olyan megingathatatlanra, mint egy hatalmas kőszikla, ami az idők kezdete óta állja a természeti elemek csapásait. Nagy levegőt vesz. Ahogyan az elhasznált légzésmaradék kiáramlik ernyedő tüdejéből és elhagyja ajkait, érzi, még nincs itt az idő. Tudattalan is érzi, hogy gyenge, elég gyakran hagyja el magát. Most egy morzsányi minutumra szétáradhat lényében a kellemes lazaság, de később ez már megengedhetetlen lesz, feltéve, ha túl akarja élni. Túlélni az életét…
Kényelmesen hátradől a jéghideg gránitfalnak, és ahogy a jóleső zsibbadtság szétárad tagjaiban, gondolataiban akaratlan is újraéli elkezdődő emlékfilmjének főszerepét…

Úgy érezte, hosszú idő után újra megérinti a boldogság szele. Olyan érzések lepték meg kérges, fagyott szívét, amikről azt hitte, soha többé nem fogja már érezni. Nem gondolta, hogy valaki fontossá válhat az életében úgy, mint annak idején. Akkor, amikor még elhitte, hogy szerethet, és hogy szerethetik.
Véletlen találkozás volt, de mindent meghatározó.
Első pillanatban furcsa volt az érzés, ami átjárta lényét, azután kissé félt tőle. A beprogramozott védelmi ösztön, amit a csalódások tömegei edzettek üvegkeménységűre, megpróbált ellenállni, tette a dolgát. De ez az érzés annyira más volt, mint eddig, hogy fondorlatos úton megtalálta a rést a pajzson, és térdre kényszerítette a páncél nélkül maradt áldozatot: a szívet. Körbelengve felmelegítette az elfáradt szerv jégpáncélját, és egy egészen más lét lehetőségével csábította. Vékony fonálból szőtt hálóként a vágy fonta körbe, és az érintés csodájával kábította az izgalmas gyönyör. Az elfásult kopár magány temetődombjáról, a szerelem buja napfényes édenébe repítette. Jó volt elhinni. Jó volt érezni. Jó volt átélni…
Még ha csak rövid ideig is…

Az ellen hamarosan megjelent a színen.
Alattomosan terjedő fekélyként az irigység, és a rosszindulat pokoli csúfsága torzította el az addig barátoknak gondolt kedves arcokat, tetteket, gesztusokat. A kétszínűség álcájának segítségével a hazugság tőrének eszközével szurkálták folyamatosan bimbódzó szerelmét.
Nem értette ugyan az egészet, de azt hitte az Ő ereje kitartást ad a másiknak is, és ha a világ összeomlik, Ők túlélik. Mert szükségük van egymásra. Ebben reménykedett…
Csakhogy a bíztatón szorító kéz ereje gyengülni kezdett, és lassan elengedte. Hogy miért, arra nem kapott választ. A földre hullt, ahol védtelen áldozatként tombolhatott rajta ellensége dühe. Nem az elszenvedett méltánytalan bántalmazás fájt neki a legjobban, hanem hogy magára hagyta szótlan az, akit szeretett. Mert szerette… Szerette úgy, mint a hogyan már nagyon régen senkit sem…

Újabb nagy lélegzet.
A beáramló levegő kényeztető súrlódása a gégefalon már egy fokkal jobban esik, mint az előbb. Arcát kiemeli az árnyékból, megtörli könnytől nedves szemeit, és a fény irányába néz. Az elveszített kedvesre gondol. Nincs benne düh. Sohasem tudna haragudni arra, akit így szeretett. Nem képes rá. Csupán a szomorúság árnya kínozza sajgón szívét, a magány démona gyötri lelkét. Az életben kevés alkalommal szeretünk igazán. Minden eltaszítás után meghal bennünk valami… és benne már többször meghalt…
Most még gyengécske, de ahogy az idő előre halad, fokról fokra lesz egyre erősebb. Olyan lesz, mint régen, csak egy árnyalattal érzéketlenebb. Eszébe jutnak azok, akik gáncsolták, hátba szúrták, igaztalanul bántották. Az ereiben a vér egyre jobban kezd forrni, lassan halványulni kezd a vereség íze, de felejteni nem fogja. Most ármánnyal legyőzték.
De holnap már nem tudják…
Mert túléli ezt is…
És visszatér…

8 megjegyzés:

  1. Zseniális, mint mindig.
    Maga adni tud az írásaival, és elgondolkodtat. Ezt ne feledje.
    Írjon.

    VálaszTörlés
  2. Ön kedves, mint mindig, de azt hiszem kissé túloz. Bár, ez a túlzás kifejezetten szívmelengetően hat, és nagyon jól esik. :)
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Rövidke írás és mégis pár mondat után a hatalmába kerített a hangulata, és az utolsó mondatoknál már sajnáltam, hogy vége. Nagyon tetszett:)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Lili!
    Egyszer minden írás véget ér előbb, vagy utóbb. Én annak örülök, hogy tetszett, amíg tartott. :)
    A célját már elérte...

    VálaszTörlés
  5. Kedves Zsedely! Írásai szórakoztatóak és elgondolkodtatók, ezért szeretném ezt megköszönni egy Kreatív blogger díjjal, amit én is kaptam, és lehetőségem van továbbadni .

    http://fanny-onewayticket.blogspot.com/2010/05/kreativ-blogger-dijat-kaptam.html

    Üdv Lili

    VálaszTörlés
  6. Kedves Lili!
    Ön viszonozhatatlanul megtisztel, és végtelenül lekötelez.
    Minden ömlengés helyett, csak egy szót tudok most mondani: köszönöm!

    VálaszTörlés
  7. Örülök, hogy ide találtam...mert nincs véletlen azt gondolom.
    Mély gondolata van ennek az írásnak is.
    Köszönöm,hogy olvashattam.
    Szép napot!

    VálaszTörlés
  8. Kedves Málna!
    Én örülök, hogy ide talált, és olvasta, véleményezte gyarló soraim.
    Én köszönöm, hogy itt járt, és kézjegyét letette az oldalamon.
    Önnek is szép napot!

    VálaszTörlés